Belföld

Tényleg hátat fordít a Dómnak a Szabadtéri

Igaznak bizonyultak a Szeged24 információi; a következő évadban 180 fokkal elfordítják a Szegedi Szabadtéri nézőterét.

A Szeged24 két hete megírta, hogy a Dóm tér felújítása miatt felmerült a Szegedi Szabadtéri színpadának és nézőterének megfordítása. Akkor ezt egyetlen általunk megkeresett illetékes sem kívánta megerősíteni, azonban most tényként jelentették be sajtótájékoztatón.

A Dóm és a tér kétmilliárd forintos rekonstrukció előtt áll, a munkálatok pedig érintik a fesztivál színpadát és az öltözőhelyiségeket is – mondta az MTI-nek Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója az új évadról tartott sajtótájékoztatón. A nézőtér megfordításával optimális és jó megoldást sikerült találni, ez az ötlet a játékok 1931-es induláskor is felmerült. Az új színpad kialakítását a fesztivál történetének egyik legnagyobb beruházása teszi lehetővé. A Szegedi Szabadtéri Játékok a jelenleg használatos legkorszerűbb színpadtechnikát vásárolja meg, új mobilszínpadot állítanak föl a Dóm téren, amelynek gyűrűs forgója mindkét irányba tud majd mozogni – beszélt a részletekről Herczeg Tamás.

Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a 2014-es programban minden hagyományos műfaj megjelenik. Az évad a Zorba, a görög című balettelőadással indul július 4-én. A darab koreográfiáját a Kossuth-díjas táncművész készíti, ahogy fogalmazott, nagyszabású előadást tervez élőzenével, kórussal a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes művészeinek közreműködésével.

Július 11-től Kálmán Imre operettje, a Csárdáskirálynő látható majd. Az operettszínházzal közös produkcióban hangsúlyosan megjelenik majd, hogy a mű az első világháború kitörésének időszakában játszódik, aminek jövőre lesz száz éve.

Dóm tér webkamerán
Szegedi webkamerák: PontMost.hu

A 2013-as év legnagyobb sikere az Elfújta a szél című musical volt. A közönségsikerre építve újra műsorra tűzik Gérard Presgurvic Margaret Mitchell híres regénye alapján készült darabját, a fellépő művészek névsorában azonban lesz változás.

Harangozó Gyula hangsúlyozta, hogy az opera szervesen hozzátartozik a Dóm téri fesztiválhoz. Augusztus 1-jén és 2-án ezért Kodály Zoltán Háry János című daljátékát adják elő, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megpróbálják a jövő közönségét is megnyerni a műfajnak, hiszen ízig-vérig családi darabról van szó.

Az évad sztárprodukciója az Ének az esőben című musical lesz. A világsikerű film alapján készült színpadi művet 1983-ban Londonban mutatták be, a Madách Színházzal közös produkció a darab non-replika változata lesz, így a szegedi közönség új rendezésben, díszlettel és jelmezekkel láthatja a musicalt.

A bérletek értékesítése október 26-án kezdődik, az idei évhez képest változatlan áron.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik