Sport

Nem féltik Parsot a döntőben

Spiriev Attila szakmai igazgató szerint semmi jelentősége nincs, hogy az olimpiai bajnok Pars Krisztián csak a kilencedik helyen jutott be a kalapácsvetés szombati döntőjébe.

“Semmi gondot nem látok, a lényeg, hogy bent van. A döntő már egy új nap, új verseny, pontosabban az lesz a verseny” – nyilatkozott Spiriev Attila. Hozzátette: a címvédő és világranglista-vezető dobó jó állapotban van

“Ő is ember, a selejtezőben nem volt ott fejben” – mondta.


Fotó: MTI

A szakmai igazgató kiemelte, a kalapácsvetőknek csak a nagy világversenyeken kell selejtezniük, ezért is vezette be az országos bajnokságon a selejtezőt, hogy a többiek is megszokják ezt a fajta versenyzést.
    
“A selejtező egy külön műfaj, ott nem nyerhetsz, csak veszíthetsz” – fogalmazott.

Pars Krisztián 74,44 méteres eredménnyel jutott a döntőbe, Németh Kristóf (73,33 m) és Hudi Ákos (72,53 m) kiesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik