Belföld

Jövő héttől Európa komolyzenei fővárosa lesz Szeged

Világhírességek és ifjú titánok lépnek fel a Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztiválon a Dómban.

Idén szeptember 20. és 24. közt már hatodik alkalommal rendezik meg a Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei fesztivált Szegeden. Az este fél nyolckor kezdődő koncerteknek most is a Dóm ad otthont.

Az idei fesztiválon a klasszikusokon van a hangsúly, de a kortárs művek is szerepet kapnak – mondta el a seregszemle ötletgazdája. A világhírű karmester-zeneszerző Hommage című ősbemutatójával és Anton Bruckner I. Ferenc császárnak ajánlott grandiózus VIII. szimfóniájával kezdődik jövő hét pénteken a nagyszabású koncertsorozat.

Robert Christian Bachmann a Szeged24 kérdésére elmondta: az idei fesztivál specialitása, hogy az a multikulturalitás jegyében fogant. Európa három élvonalbeli konzervatóriumából érkezett fiatal tehetség is lehetőséget kapott arra, hogy Beethoven egy-egy darabját a saját kortárs zenei személetét is beletéve feldolgozza és bemutassa.

Ugyancsak újdonság az idén, hogy három fiatal dél-koreai származású művész lép fel szólistaként. Velük szeptember 22-én, 23-án, és 24-én este is találkozhat a közönség.

A fesztiválon jelen lesznek Szegeden ritkán hallható mesterművek korhű előadásban. A már említett Bruckner szimfónia és 24 -én Beethoven híres Eroica szimfóniája is korhű szellemben hangzik majd el.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szent Gellért Akadémia mellett a fesztivál visszatérő vendégei lesznek a korábban már megszeretett világhírességek: pédául a salzburgi Stadler Quartet vagy  Vámosi- Nagy Zsuzsanna és Madai Zsuzsanna is. A kísérletező, kortárs művek művek előadásában jártas Stadler Qartet szeptember 21-én fiatal zeneszerzők Beethoven interpretációit mutatja be. A fuvolaművésznők pedig igazi zenei csemegének számító kamarakoncerttel kedveskednek a közönségnek  szeptember 23-án.

A zárónapon délelőtt tíz óralkor az altemplomban folytatódik a Bahmann-féle perfommansz, az URULU projekt, amely nyitott műként tovább feszegeti a hagyományos művészetek határait.

A fesztivál részletes programja itt olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik