Belföld

Hamisított villamosjegyek jelentek meg Szegeden

uj-szegedi-villamos(1)(960x640)(3).jpg (új szegedi villamos)
uj-szegedi-villamos(1)(960x640)(3).jpg (új szegedi villamos)

A város több pontján is kapni lehetett az egyébként 310 forintos vonaljegyet, ezért a Szegedi Közlekedési Társaság Kft. feljelentést tett az ismeretlen hamisítók ellen.

A delmagyar.hu információi szerint több szegedi boltban árulják a hamis jegyeket. Egy utas, akit a hamis jegy miatt büntettek meg a közlekedési társaság emberei azt állította, hogy egy hírbe hozott boltban vásárolt vonaljegyet, amiről még blokkja is volt. Az utast ennek ellenére a rendőrök előállították, a frissen vásárolt és kilyukasztott hamis jegyet is lefoglalták.

A rendőrségen magánokirat-hamisítás miatt kihallgatták, több mint 2 órát töltött a kapitányságon. Az ellenőrök szerint nem ez volt az első eset, hogy hamis jegyet találtak valamelyik utasnál.

Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a rendőrségre továbbították a hamis jegyekről szerzett információkat, a nyomozás jelenleg is zajlik. – Elég jelentős számú hamis jegyről tudunk – tette hozzá az igazgató. Kiemelte, a jegyhamisítás bűncselekmény, „olyan, mintha pénzt hamisítanának”. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnál megerősítették, büntetőeljárás indult a hamis villamosjegyek miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik