Belföld

Tabajdi: négymillióan szegénységben

Vissza kell vinni a négymillió szegénységben élő embert a nemzetbe - jelentette ki Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő csütörtökön Szegeden.

Európában ma a legaktuálisabb probléma a jövedelmi-, vagyon- és esélykülönbségek növekedése. Így van ez Magyarországon is: négymillió ember él a szegénység szintje, több mint egymillió közülük a létminimum alatt – mondta a szocialista európai parlamenti képviselő egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Ezt a négymillió embert vissza kell vinni a nemzetbe. Hiszen akinek napi megélhetési gondja van, annak a haza nem jelent szolidaritást, nem érzi, hogy mögötte van egy tágabb közösség, amely segítené.

Az EP-képviselő legalább ilyen súlyos nemzeti problémának látja, hogy 500 ezer magyar külföldön dolgozik. A diplomás, nyelveket beszélő emberek ismeretére, jelenlétére, társadalmi közteherviseléshez való hozzájárulására rendkívüli módon szüksége lenne a közösségnek. Míg korábban elsősorban a külhoni magyarság esetében volt sorskérdés a szülőföldön való boldogulás lehetőségének megteremtése, mára ez a határokon belül élőknél is azzá vált – tette hozzá a politikus.

Tabajdi Csaba az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságának főtagjaként rendkívül fontos lépésnek tartja az alapvető élelmiszerek magyarországi áfakulcsának – az MSZP által javasolt – csökkentését. Mint mondta, egyetlen tagországban sincs ezen a területen a magyarországihoz hasonlóan magas adókulcs.

Lengyelországban 5 százalék az élelmiszerek áfája, de a Magyarországnál sokkal gazdagabb Ausztriában is csak 10 százalék. A politikus kifejtette, a rezsicsökkentést helyes lépésnek tartja, de legalább ilyen fontos lenne az alacsony élelmiszerár.

A képviselő úgy látja, a szegedi lézerközpont megvalósulása komoly esélyt jelent az egész dél-alföldi régió számára. Magyarország legnagyobb tudományos beruházásának köszönhetően Budapesttel egyenrangú tudományos központtá fog válni Szeged. A tudományos nagyberuházás olyan területeken – biotechnológia, orvostudományok, anyagtudományok vagy nanotechnológia – hoz majd komoly fejlődést, amelyekben Szeged eddig is az élen járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik