Belföld

Gyurcsány: nem áll túl jól a szénánk

„Egyelőre toporgás, és töpörgés”, valakinek alázatosnak kell lenni – nyilatkozta a Szeged24-nek Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

Zsúfolásig – mintegy háromszáz emberrel -, megtelt a szegedi Postapalota nagyterme, amikor a Republic zenéjére Gyurcsány Ferenc bevonult, hogy megtartsa azt a lakossági fórumot, amelyről már korábban beszámoltunk. A Szeged24-kérdéseire megmondta, mire lehet számítani a baloldalon.

– Ma már mindenki világosan látja kétharmad kell Orbán Viktor legyőzéséhez. Lesz konszenzus a baloldalon?
A kétharmad lenne a baloldal és az ország mennyországa, de ettől még messze vagyunk. Mi azért küzdünk, hogy legyen esély az egyszerű többséghez. Ez azután talán elvihető a nagyobb támogatásig. De ehhez az egyszerű többséghez is összefogás kell. Ebben nem áll túl jól a szénánk. Én sok-sok éve azért küzdök, hogy nyissunk, és legyen a baloldal a demokraták gyűjtőhelye. Ezt ma már sokan elfogadják, és értik. Bajnai Gordon és Mesterházy Attila most az esélyes jelölt, és én egyfajta erőkampányt látok az ellenzéki oldalon. Ezt úgy fogalmazta meg Konrád György író, hogy „toporgás és töpörgés” van itt egyelőre. De én azt gondolom: a választókat nem az érdekli melyikünk lesz végül a miniszterelnökjelölt, hanem az, lesz-e megállapodás.

– És lesz?
Én ezt képviselem, a Demokratikus Koalíciónak ez az álláspontja. Ma mindkét fél ( értsd: Mesterházy Attila és Bajnai Gordon képviselte erők – a szerk.) azt mondja: október végén lesz megállapodás a baloldalon. De ehhez valakinek vissza kell lépnie. Ma még nem látszik az a politikai realitás a baloldalon:” nyerjen a másik, én meg hozom a táborom.

– Önben van konszenzusképesség?
Igen, én túl vagyok ezen a döntésen, ezért nem három szereplős a játék a baloldalon. Ha lesz összefogás a baloldalon, akkor az szerintem felöleli majd a Mesterházy Attila, a Bajnai Gordon és az általam vezetett erőket. A Demokratikus Koalíció azt mondja: bármelyik másik két szereplő által vezetett erőt tudja támogatni, ha a megállapodás körvonalazódik. Ugyanakkor ha mi vezetők személyesen találkozunk arról beszélünk: hogyan lehet győzni. Ami engem illett én minden személyes véleményemet zárójelbe tudom tenni ennek érdekében. Én bármelyik erőnek tudok a támogatója lenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik