Belföld

Megynyílt a jubileumi Szegedi Egyetemi Tavasz

Csaknem 45 helyszínen, mintegy 200 program várja az érdekődőket a 10 évfordulón.

Felolvasó estek, kiállítások, hangversenyek, tudományos előadások, fimvetítések sportprogramok, színházi események, koncertek, kari napok – mindez várja azokat egy hónapon át, akik kíváncsiak az idei egyetemi Szegedi Tavasz elnevezésű rendezvény programjaira, melyhez számos országos és nemzetközi hírű művész, tudós adta a nevét. Az események többsége, ahogy eddig is ingyenes.

A programsorozatot hétfőn este az egyetem rektora és kulturális bizottságának vezetője nyitotta meg.

A rektor, Dr. Szabó Gábor a Szeged24 kérdésére elmondta: az Egyetemi Tavasz legfontosabb értelmének azt tartja, hogy megmutatja: az intézményben nem csupán szakember, hanem értelmiségi képzés is folyik, és az értelmiségi léttel szorosoan összekapcsolódik a művészet. Az pedig csak jó dolog, ha a hallgatók ki is próbálják azt, hogy mire képesek. A rektor szerint ezt mutatja az a Juhász Gyula Pedagógiai Kar hallgatóinak műveiből készült kiállítás is, amellyel megnyitották hivatalosan is a programsorozatot.

A tárlatra mintegy négyszáz kép érkezett. A fotók két kategóriában készültek: természeti és fekete-fehér kategóriában. Előzőben M. Tóth Orsolya másodáves orvostanhallgató, utóbbiban Szalam Dóra bölcsész hallgató vitte el a pálmát.

A rektor az is elmodta, az Egyetemi Tavasz mára a város stabil rendezvényévé vált és szerves részévé az intézménynek, egy örömteli élmény mindenki számára. Dr. Szabó Gábor utalva a nehéz gazdasági helyzetre azt igérte: „ amíg lesz egyetem Szegeden, lesz mindig Egyetemi Tavasz is.”

A színvonalas, egy hónapos programsorozatra a szervezők – akinek jórésze önkéntesen dolgozott a rendezvény megvalósításán – szeretettel várják a város összes lakóját. A rendezvény részletes eseményei megtekinthetők a www.u-szeged.hu/etavasz honlapon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik