Belföld

Botka: Az én sorsomról a szegediek döntenek

Botka-Laszlo-a-szegedi-varoshazan(210x140)(2).jpg (Botka László)
Botka-Laszlo-a-szegedi-varoshazan(210x140)(2).jpg (Botka László)

Az MSZP választmányi ülése fontos fordulópont volt, többé már nem beszélünk az összefogásról, ténylegesen megkezdődött az együttműködés – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Botka László.

Az atv.hu beszámolója szerint bár közös listáról egyelőre még nem esett szó a szocialisták és az Együtt 2014 – PM szövetség között, de abban megállapodtak, hogy 106 közös jelölt lesz, így nyilván listát is közösen állítanak majd. A politikus úgy véli, a jövő évi választásokon kulcskérdés lesz a részvételi arány, ugyanis az időközi választásokból jelenleg az látszik, hogy magas részvételi arány esetén jó esélye van a demokratikus ellenzéknek a kormánypártokkal szemben.

Éppen ezért a Fidesz arra törekszik, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni – magyarázta. Botka László úgy látja, a Fidesz nagyon fél ettől az összefogástól, ezért mindent megtesznek, hogy megnehezítsék az együttműködést. Hozzátette: mi azonban bízunk egymásban, mert Magyarország alapvető érdeke a kormányváltás.

Az MSZP választmányi elnöke elismerte, a zárt ülésen valóban voltak sürgető megnyilatkozások a szocialisták részéről Bajnai Gordon felé, de néhány héten már nem fognak összeveszni. Botka László hangsúlyozta: az MSZP programalapú szövetséget akar kötni, mert nem elég megnyerni a választásokat, jól is kell utána kormányozni, ehhez pedig elengedhetetlen a jó közös program. 

A nagy vihart kavart trafikpályázatokkal kapcsolatban azt mondta: ez egy vérlázító történet, 40 ezer család a Fidesz miatt elvesztette a megélhetését. A haveri kört, néhány száz családot hoztak helyzetbe az 500 milliárdos dohánypiac újraosztásával – jelentette ki. Azzal kapcsolatban, hogy a 2014-es választások után polgármesterként vagy országgyűlési képviselőként folytatja tovább, Botka László azt mondta: az ő sorsáról a szegediek döntenek, amíg bíznak benne, képviseli őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik