Belföld

Illetékes elvtárs közbeszól

Az ország számos településéről kaphattunk hírt arról múlt pénteken, hogy az iskolaigazgató és a polgármester úgy döntött, rövidebb-hosszabb időre szüneteltetik a tanítást iskoláikban.

A Best of Szeged blog szerzője szerint a hóhelyzetet is a politika moderálja. Bejegyzése így folytatódik:

“Az azonban csak a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetőjének, B. Nagy Lászlónak jutott eszébe, hogy az egész megyére vonatkozóan intézkedjen és tiltsa meg a tanítást két napra, óvodától középiskoláig. Annyira szép ez az intézkedés, hogy érdemes elidőzni fölötte.

A Fidesz kormányzásának egyik fontos jellemzője, hogy az általa vezetett állam messze több funkciót kíván ellátni, mint amit a modern piacgazdaságokban szokásos. Ennek a központosított hatalomnak a helyi megjelenítője a kormánymegbízott, a helyi illetékes elvtárs, aki a főnöke a kormány összes Csongrád megyei alkalmazottjának. És emellett folyamatosan újabb jogköröket oszt neki a kormány és B. Nagy nem fél élni ezekkel a jogkörökkel. Ahogy ma Magyarországon miniszter lehet bármiféle diploma nélkül a legfontosabb fideszes gazdasági érdekcsoport egyik szürke végrehajtó embere, úgy lehet a hasonlóan kvalifikált volt IKV vezér a teljes (és még várhatóan bővülő) állami intézményrendszer Csongrád megyei darabjának vezetője. Így aztán az építésztechnikusi és kereskedelmi menedzseri képesítéssel rendelkező Tápai pályáztatja a megyétől átvett iskolák és intézmények igazgatói állásait, ahogy majd fogja jövő ilyenkor az állam által átvenni szándékozott szegedi intézményekét. Ha ezzel a cél a pedagógusok megalázása volt, akkor bizton állíthatjuk, a siker teljes.”

A folytatáshoz kattintson ide.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik