Belföld

Bűnmegelőzési oktatás a Szegedi Tudományegyetemen

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelt figyelmet fordít a térségben élő fiatalok biztonság megteremtésére.

Biztonságos jövőt megalapozni olyan generációval lehet, amely kellő információval rendelkezik az őt körülvevő világról, megfelelő tárgyilagossággal tudja szemlélni azt, és el tudja helyezni benne önmagát. Ennek megteremtésében fontos szerep hárul mindazokra, akik nevelő-oktató feladataikon keresztül kapcsolatba kerülnek e nemzedékkel. A megelőzési munka annál hatékonyabb, minél kisebb kortól elkezdenek a gyerekek megismerkedni a biztonság legalapvetőbb kérdéseivel. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a fiatalokkal foglalkozó pedagógusok, szakemberek is rendelkezzenek a legalapvetőbb prevenciós ismeretekkel. Ennek érdekében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tizenharmadik éve vállal szerepet a felsőoktatásban. A főiskolai karokon 1999-ben indult be a generális prevenciós kurzus.

A továbblépést jelentette, hogy 2004. tavaszán a Belügyminiszter, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, a SZTE rektora és a BM Bűnmegelőzési Akadémia vezetője és Szeged megyei Jogú város Önkormányzata szándéknyilatkozatot írt alá, melyben vállalták az oktatás folytatását és kiszélesítését. Újabb lépést a 2009. esztendő hozta, amikor az SZTE és a Csongrád Megyei RFK Együttműködési Megállapodásban rögzítette a közös célok, a közös munka fundamentumait, melynek alapján ma már három fajta kurzus oktatása folyik a főkapitányság koordinálásában.

A „Drogprevenció”-t a pedagógusképző kar hallgatói vehetik fel. Ezzel a tantárggyal az általunk elérni kívánt cél kettős. Egyrészt szeretnénk legalább a jövő pedagógus generációjának egy részénél elérni, hogy megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkezzenek a kábítószer-problémát illetően. Másrészről szeretnénk ennek a korosztálynak a figyelmét is jobban ráirányítani a kábítószer-fogyasztás valamennyi veszélyére.

A másik oktatott tantárgyunk az “Általános bűnmegelőzési ismeretek”, melyet a pedagógusképző kar hallgatóin kívül az egyetem Bölcsész karán is meghirdetünk „Fiatalok biztonsága – jövőnk záloga címmel, szeminárium formájában. A tantárgy bemutatja a rendőrség munkáját, elsősorban a bűnmegelőzési tevékenységét, a megelőzés lehetőségeit, formáit de bepillantást enged egyéb szakterületek munkájába is. Törekvésünk összhangban áll a bűnmegelőzés társadalmasításával, azon állami és kormányprogrammal, mely szerint a megelőzést minél szélesebb alapokra kell helyezni.

Az egyes előadásokat a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársain kívül, az együttműködés szellemének megfelelően a rendőrség más osztályainak szakemberei, külső neves szaktekintélyek tartják.

A következő kurzus 2012. február 15-én indul a Juhász Gyula Főiskolai Karon általános prevenciós ismeretek témában, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő hallgatókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik