Belföld

Európa-napi flashmobot rendeztek az andragógusok

Csillag alakzatba formálódva reklámozták május 9-i programjukat az SZTE-JGYPK andragógia szakos hallgatói a Reök Palota előtt, hogy felhívják a figyelmet Európa-napi rendezvényükre..

Ismerd meg mi körülvesz, még a belépés is ingyenes”– többek között ezt a mondatot is kiabálták rigmusban fiatal egyetemisták hétfőn, 17 órakor a Reök Palota előtt, hogy felhívják a járókellők figyelmét a szerdai Európa Napra. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar első éves andragógus szakos hallgatóinak ugyan is minden évben feladata megrendezni ezt a programsorozatot.

Rögtön a mélyvízbe dobnak minket, mert hamarabb kell csinálnunk, mint ahogy azt az iskolában szakszerűen megtanuljuk– meséli az egyik szervező, Maglódi Kitti.– Ám ez nagyon jó, mert ebből a gyakorlatból sokat tanulunk. Most is kiütköznek a problémák, de ezekből tapasztalatokat szerzünk, már látjuk, hogy hogy kellett volna az adott feladatot jobban megcsinálni.

Az andragógus növendékek, az egyetem anyagi támogatása mellett Ausztria, Csehország, Lengyelország és Szlovákia bemutatását vállalták el. Ennek értelmében a Százszorszép Gyermekházban szerdán reggel 9-től 17 óráig várják interaktív programokra a látogatókat, függetlenül attól, hogy óvodások vagy felnőttek-e. Étel kóstolóval, Kispolskival, szlovák néptánccal,Sissy sarokkal, szegedi szponzorcégek ajándékaival és még számos meglepetéssel készülnek az ingyenes programra. Céljuk egy kicsit közelebb hozzni Európa országait a saját kultúrájuk, hagyományaik és történelmük megismertetésén keresztül.

Ennek reklámozására találták ki a flashmobot is, melyen a Dugonics tér járókelőinek osztogatták a programjaikat leíró zászlókat. 17 órakor pedig 30, többségében andragógus hallgató, csillag alakba állt egy-egy hosszú papírral a kezében és hangosan kiáltotta az Európa-nap részleteit, hogy minél több látogatott csalogasson el szerdára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik