Belföld

Körzeti megbízotti iroda nyílt az Indóház téren

Körzeti megbízotti irodát avattak a szegedi vasúti pályaudvaron, így ezentúl folyamatos lesz a rendőri jelenlét Alsóvároson.

A Mars téri és Cserepes sori körzeti megbízotti iroda nyitása után újabb állandó rendőri jelenlét települ egy szegedi körzetbe, ezúttal az Indóház térre. Fehér Péter, a MÁV Pályavasúti Területi Központ vezetője adta át a helyiség kulcsát Zélity Lászlónak, a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjének, aki ünnepélyesen tovább is adta azt a körzeti megbízottnak.

Zélity László elmondta: korábban is volt az Indóház téren körzeti megbízotti iroda, így csupán visszaállítják az akkori állapotokat. Hozzátette: a jelentős utasforgalom miatt döntöttek úgy, hogy a másfél év alatt bevált eszközt használják, és új irodát nyitnak. A lakosság és az utasok visszajelzéseiből egyértelműen látszik, hogy igénylik a rendőri jelenlétet, mindemellett az épület védelme is indokolja a fokozottabb rendőri jelenlétet a károkozók miatt. Másfelől pedig a városba érkező, helyismerettel nem rendelkező utasoknak szeretnének segítséget nyújtani az esetleges bűncselekmények bejelentéséhez.

A rendőrség és a MÁV országos megállapodást kötött, melynek köszönhetően szorosabbra fűzik a kapcsolatot a rendőrség és a vasúttársaság között, ezért nyithatott ki az iroda. A lakosság számára fogadóórákat is biztosítanak, melyek időpontjait a rendőrség honlapján teszik közzé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik