Belföld

Bombariadó a szegedi Árkádban

Kedden reggel 9 óra után egy ismeretlen telefonáló közölte: bombát helyezett el a bevásárlóközpontban – értesült a Szeged24.

„Meg tudom erősíteni a bombariadóról szóló értesülést” – nyilatkozta a Szeged24-nek Tuczakov Szilvána. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: az épületet lezárták, tűzszerészek vizsgálják át az Árkád minden helyiségét.

A fenyegető telefon kedden reggel 9 óra körül érkezett. A rendőrök nyomozást indítanak az ismeretlen ellen. Évekkel ezelőtt szinte mindennaposak voltak a bombariadók Szegeden: hol a bíróságra, hol az adóhatósághoz, hol pedig egy bankba telefonáltak be ismeretlenek azzal, hogy levegőbe fogják repíteni az épületet.

A fenyegetők közül a rendőröknek sikerült is elfogniuk néhányat. A szóvivő reméli, hogy nem lesz újabb bombariadó sorozat Szegeden.

A rendőrség a bejelentést követően a helyszínre vonult, az épületet kiürítette, annak környékét lezárta, majd bombakereső kutyákkal megkezdték a helyiségek átvizsgálását. A keresés délután egy óráig tartott, a bombakutatók az épületben robbanószerkezetet nem találtak. Az épület átvizsgálását 17 rendőr és 3 bombakeresésre kiképzett kutya végezte el, a külső biztosításban mintegy 30 rendőr vett részt.

Az épület átvizsgálásával párhuzamosan a rendőrség megkezdte azokat az intézkedéseket is, melyek az elkövető személyének megállapítására irányulnak. A Szegedi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétség gyanúja alapján indított az ügyben büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik