Kultúra

Hétvégi fehérvári kézműves programok

2012.01.27.: A Fehérvári Kézművesek Egyesülete várja a játszani vágyó gyerekeket.

A szervezet Textiles Alkotókörének következő foglalkozását január 27-én, pénteken 17.00 és 20.00 óra között tartják, ez alkalommal kis tárolók pénztárcák, szemüvegtokok, mobiltokok és neszeszerek varrásával foglalkoznak a résztvevők szakemberek vezetésével. A részvételi feltételek változatlanok: felnőtteknek 1500 forint, diákok 1000 forint alkalmanként.

Január 28-án, szombaton 10.00 órától ugyancsak a Rác utca 27. szám alatti Kézművesek Házában folytatódik a „Játsszunk mesét!” című sorozat. Várják azokat a kisiskolás és nagycsoportos óvodás gyerekeket, akik szeretnék megeleveníteni és eljátszani „A kismalac és a farkasok” című mese szereplőit, illetve eltöltenének egy izgalmas délelőttöt a bábparaván mögé bújva vagy jelmezbe öltözve. Belépődíj 500 forint, de a kísérőknek nem kell fizetni.

Indul az „Örömszövés” című sorozat is olyan 13-18 éves fiataloknak, illetve felnőtteknek, akiket érdekel a népművészet, az alkotás öröme és szeretnék maguk készíteni használati és dísztárgyaikat.  Az első foglalkozást február 2-án 17 órakor tartják, a helyet, az eszközöket és a szakmai irányítást az egyesület biztosítja, a felhasznált fonalakat a szervezet térítésért adja, de saját anyaggal is lehet dolgozni.  A szövőtanfolyam díja tanulóknak 1000, felnőtteknek 1500 forint alkalmanként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik