86 személyt fogtak el vasárnapig augusztusban a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség járőrei, akik a zöldhatáron, illetve a közúti határátkelőhelyen próbálkoztak illegálisan hazánkba jutni – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Ez a szám a hétfői napon 5 fővel, a keddi napon pedig 8 fővel bővült.
Hétfőn reggel egy belépésre jelentkező cseh honosságú kamionban a fémszállítmányok között bukkantak a magyar illetve román határrendészek 5 algír állampolgárra. Mint kiderült, még román oldalon, a határ előtt bújtak el a raktérben a sofőr tudta nélkül.
Kedden hajnalban észlelte a stabil hőkamera kezelője, hogy közvetlenül a határvonal mellett közlekedik, majd leparkoló két személyautó. A két jármű sofőrje kiszállt, majd rövid párbeszédet követően integetni kezdtek a határ irányába. Nem telt el egy perc és libasorban 8 személy tűnt fel, akik szapora léptekkel Romániából egyenesen a határt átlépve a két kocsi felé vették az irányt. Amint átértek, a sofőrök nem tétováztak, az embereket gyorsan a járművekbe tessékelték és már indultak is Makó felé. Ebben a pillanatban a határrendészek sem tétlenkedtek, azonnal zárták a lehetséges menekülési útvonalakat és kisebb üldözést követően megállították és elfogták a kérdéses személyeket. Az igazoltatás során megállapították, hogy a gépjárműveket két bolgár vezette, utasaik 6 algír, illetve 2 marokkói állampolgárok voltak.
A két bolgár állampolgárral szemben embercsempészés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a nagylaki határrendészek, míg az elfogott tiltott határátlépést elkövető 11 algír, illetve 2 marokkói személy ügyét idegenrendészeti eljárás keretében vizsgálják.