Rádi Norbert alezredes elmondta: az azonos sorszámú bankjegyeket számítógéppel és tintasugaras nyomtatóval állították elő, azok nem tartalmaznak fémszálat, vízjelet és más biztonsági elemet sem.
A hamis bankjegyeket házkutatások során találták meg a rendőrök egy 46 éves és egy 49 éves hódmezővásárhelyi férfi otthonában, ahol sikerült lefoglalni a hamisításhoz használt eszközöket is – közölte a rendőrkapitány.
Hozzátette, hogy a pénzhamisításban részt vevő egyik, büntetett előéletű férfit szerdán, kommandósok segítségével fogták el, szintén büntetett előéletű társa előzetes letartóztatását egy másik bűncselekmény miatt már korábban elrendelte a bíróság.
A házkutatások során előkerült 388 gramm kannabiszgyanús növényi törmelék és 10 gramm fehér, kábítószergyanús por is.
Rádi Norbert elmondta, hogy tavaly három alkalommal a lefoglaltakkal azonos sorszámú hamis bankjegyekkel már fizettek hódmezővásárhelyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekben. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a hamis bankjegyeket nem az azokat felhasználó emberek állították elő – közölte a rendőrkapitány.
A két férfi ellen bankjegyhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezi a szerdán elfogott férfi előzetes letartóztatását.