Szórakozás

Álláskeresők reményeiből élt a csaló

A Pátkai Sándor néven futó csaló repülőjegyet is küldött az átvert ügyfeleknek. Csak éppen mind hamis volt..

A 37 éves veszprémi férfi a rendőrség tájékoztatása szerint az aprod.hu internetes oldalon lévő hirdetésekre csapott le, álláskeresőkre utazott, munkát ígért nekik jó pénzért, külföldön. Az érdeklődőkkel e-mailen, telefonon kommunikált, azt ígérte nekik, 8.20 fontért dolgozhatnak egy londoni gyárban. Kérte, hogy ismerőseitket, barátaikat is irányítsák hozzá, ha szerencsét próbálnának Angliában.

A csaló pénzt kért a „közvetítésért, 15 és 58 ezer forint közötti összeget. Aki fizetett, repülőjegyet is kapott, mint utóbb kiderült: hamisat.

A rendőrök a csalót elfogták, már előzetesét tölti. Eddig tizenegy áldozatot sikerült a nyomozóknak beazonosítaniuk az ország minden táján, de további sértettek jelentkezését várják, azt feltételezik, többeket is tévedésbe ejtett, elszedte a pénzüket.

A férfi Pátkai Sándor néven mutatkozott be és a sanyika75@gmail.com, illetve a chris.gordon73@gmail.com e-mail címeket használva vette fel a kapcsolatot kiszemeltjeivel. A rendőrség kéri, aki kapcsotba került a férfival, ajánlattal kereste meg, esetleg pénzt is kicsalt tőle, tegyen bejelentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik