Belföld

Munkácsy ujjlenyomatát találták meg egy festményen

A Párizs környéki tájat ábrázoló alkotást 1880 és 1885 között festhette a művész.

Egy korábban a szakma előtt is ismeretlen Munkácsy-művet mutatott be Pákh Imre a szegedi Móra Múzeumban. A kisméretű tájkép tavasszal bukkant föl egy franciaországi árverésen. Kiderült, hogy Donáth Sándor, a két világháború között Bécsben tevékenykedett sikeres műkereskedőé volt, hagyatékából került fél tucat magyar festménnyel – egy másik Munkácsy-képpel, Rippl-Rónai József és Paál László alkotásaival – együtt egy aukciós házhoz – mondta az amerikai-magyar műgyűjtő.

A festményt egy “szemfüles” kereskedő vásárolta meg, tőle került az alkotás a közelmúltban Pákh Imréhez, aki elárulta, hogy pillanatnyilag ez a kedvenc Munkácsy-képe, üde, könnyed ecsetvonásaival tükrözi a művész nagyságát. A festmény igazi kuriózumnak számít, hiszen a képen – talán nem véletlenül – szerepel Munkácsy Mihály ujjlenyomata is – közölte a gyűjtő.

A szegedi Móra Múzeumban az Aranyecset – Munkácsy Szegeden című kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz alkotása látható. Közöttük több olyan is szerepel, amelyet korábban még nem láthatott a magyar közönség. A tárlat december 16-ig látogatható, de a festő egyik legjelentősebb alkotásának tartott Golgotát csak november 11-ig csodálhatják meg az érdeklődők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik