Belföld

Október 13.: A Magyar Fürdőkultúra Napja

A Magyar Fürdőszövetség a Magyar Fürdőkultúra Napját minden év októberének második szombatján szervezi meg, mely az idén október 13-ra esik.

A Szeged24 tudósítójának tapasztalatai szerint a szegediek nem igazán éltek a lehetőséggel, hogy október13-án féláron vehették volna igénybe a város fürdőinek szolgáltatásait. Az Anna Fürdőben például nem voltak többen, mint egy átlagos szombaton, a látogatók közül is sokan a pénztárnál értesültek róla, hogy egy kombinált jegy alig kerül többe, mint 800 forint. Pedig a neves fürdő ingyenes programokkal is csalogatta a vendégeket. Volt például vízi torna idősek és fiatalok részére, valamint ingyenes kézmasszázs kortól függetlenül. A reggel 6-tól este 8-ig tartó rendezvények között ingyenes termékbemutatók is szerepelnek.

“A Magyar Fürdőkultúra Napjának célja, hogy a nagyközönséget megismertessük a több ezer évre visszanyúló fürdőkultúránk gyökereivel, annak értékeivel” – írja a Magyar Fürdőszövetség saját honlapján. A szakmai szövetség a fürdőkultúra népszerűsítésének érdekében oktatási anyagokat készített, melyek az általános- és középiskolákban valamint a felsőoktatási intézményekben is előadásra kerülnek az “Egyetemes és Magyar Fürdőtörténet”, illetve a “Fürdőruha története” témákban. Ezt a közönséginformáló, ismeretterjesztő tevékenységet, melyeket országosan a fürdők vállalnak fel, az idei évben az eddiginél nagyobb volumenben szerették volna a közoktatásba is bevinni, a diákokkal megismertetni.

Kérdés, hogy mennyire sikerült, mert a szegedi tapasztalatok szerint a marketinggel még bajok vannak. Amennyiben ugyanis többen értesülnek a kedvezményekről, valamint az ingyenes programokról, többen látogattak volna el a fürdőkbe. Az is igaz, hogy egyelőre a szakma részéről sincs olyan nagy érdeklődés, mint az elvárható lenne. A szövetség honlapja szerint ugyanis országosan alig több, mint 20 intézmény jelezte résztvételét a programban. Ez indulásnak is kevés egy olyan nagy fürdőhagyományokkal rendelkező országban, mint hazánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik