Belföld

Maráz Vilmosnéra emlékeztek a Szegedi Ítélőtáblán

A Szegedi Ítélőtábla dr. Maráz Vilmosnénak, a Szegedi Ítélőtábla tavaly elhunyt büntető kollégium vezetőjének tiszteletére emlékülést rendezett egykori munkahelye.

A tudományos ülés előadói – dr. Harangozó Attilának, a Szegedi Ítélőtábla elnökének megnyitóját követően – büntetőjogból és büntető eljárásjogból tartottak előadásokat, egyben felidézték dr. Maráz Vilmosnéval kapcsolatos élményeiket.

Az előadók között volt dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, dr. Hilbert Edit az Országos Bírósági Hivatal általános elnökhelyettese, Prof. dr. Nagy Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Hegedűs István, a Szegedi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, dr. Mezőlaki Erik, a táblabíróság megbízott tanácselnöke, dr. Fantoly Zsanett egyetemi docens és Hiesz Viktória gyakornok.

A zárszót követően az ítélőtábla földszintjén, a büntető kollégium 11-es tárgyalóterménél – dr. Maráz Vilmosné munkásságát méltatva – emléktáblát lepleztek le, egyben bejelentették: a tárgyalóterem mától dr. Maráz Vilmosné nevét viseli.

Ezen a megemlékezésen előbb dr. Hegedűs István, majd dr. Kónya István és dr. Hilbert Edit méltatta dr. Maráz Vilmosné több évtizedes bírói tevékenységét. Kiemelve: a tavaly súlyos betegségben elhunyt bírónő, aki bírói életútja során dolgozott a Szegedi Járásbíróságon, a Csongrád Megyei Bíróságon, majd 2004-től haláláig a Szegedi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetőjeként tevékenykedett, méltán szolgálhat példaképül a ma bíráinak, hiszen felkészültsége, szakmai tudása kiemelkedő volt, egyetemi oktatóként és közéleti megnyilvánulásai során is kiváló munkát végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik