Belföld

Szép új világ a szegedi rádiós piacon

Érdekes, hogy miközben a Klubrádió története jelentős nemzetközi és hazai érdeklődésre tarthat számot, a vidéki rádiópiac kinyírása semmilyen reakciót nem vált ki -írja a Best of Szeged.

A Klubrádió sziszifuszi küzdelme a bírósági ítéleteket (is) sorra figyelmen kívül hagyó Médiatanáccsal kétségtelenül jól mutatja a sajtószabadság magyarországi helyzetét, de sajtószabadságra – meg változatos rádiókra – a budapesti agglomeráción túl is volna igény.

Néhány évvel ezelőtt Szegeden a „királyi” közszolgálati rádió adásain kívül a két vezető országos kereskedelmi rádió, két helyi kereskedelmi rádió és két közösségi rádió volt hallható. Mára a választék leszűkült és meglehetősen egysíkúvá vált. A közösségi rádiók, a Tisza Rádió és a RádióMi feladták frekvenciáikat és az internetre menekültek, az új médiaszabályozás olyan súlyos terhet jelentett volna nekik.

Az egykori közszolgálati rádióból az lett, amire mindenki számított, kormányrádió, a kormányról, a kormánynak szóló műsorokkal. A Class FM-nek és a Neo FM-nek már a születése is gáz volt: az MSZP és a Fidesz nagykoalíciós mutyijával kinyírták a korábbi rádiókat, hogy aztán egy fideszes és egy szoci hátterű rádió kapjon frekvenciát. Talán csak az a meglepő, hogy dörzsölt MSZP-sek a már biztosnak látszó kormányváltás előtt arra számítottak, hogy patronált rádiójuk, a Neo majd kap a fideszes kormányzat idején állami hirdetési megrendelést. Nehéz eldönteni, hogy naivitásuk vagy ostobaságuk volt a súlyosabb.

A helyi kereskedelmi rádiók közül a Telekom Kft. által működtetett Rádió88 már a választások előtt beállt a Fidesz táborába. Nem csak hogy szerkesztett műsoraiban napi szinten a helyi Fidesz kampánytémáit dolgozta fel, de hírek szerint a tulajdonos maga fizette ki a Fidesz hirdetések számláját a Városi Televízióban. Gondolhatnánk,, hogy ennek aztán a frekvenciaengedély megnyerésével meg is lett a jutalma, de ez nem így volt.Mivel a vezető helyi rádió a szegedi hirdetési piac jelentős szeletét tudja megszerezni, így az éppen médiabirodalom kiépítésén fáradozó Oláh János, volt fideszes képviselő Leonardo Kft-je (szegedma.hu) is rástartolt a frekvenciára. Így aztán a 95,4 MHz-re kiírt tavalyi pályázaton négyen indultak: Kleió Bt., Leonardo Kft., Telekom Kft., Mészáros Máté magánszemély.

A médiapiacot ismerők szerint nem csak a Leonardo és a Telekom tudott fideszes szálakat megmozgatni, így aztán a döntés elhúzódott, de egy háttéralku után a Telekom Kft. megtarthatta az általa felépített helyi rádiós brand frekvenciáját.

A cikk folytatása ide kattintva olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik