Szórakozás

Zsúfolásig megtelt a Szent Péter tér

ferenc pápa (ferenc pápa)
ferenc pápa (ferenc pápa)

Kedd reggel Ferenc pápa fehér színű, nyitott terepjárón járta körbe a Szent Péter teret.

Rengeteg ember követte figyelemmel Ferenc pápa első szentmiséjét a Szent Péter-bazilikában, melynek első felében a Szentatya megkapta a pápai jelképeket. Róma püspöke péteri szolgálatának megkezdése: ez a hivatalos megfogalmazás, hiszen beiktatásról nem lehet beszélni. Ferenc pápa, megválasztásának pillanatától Péter utóda,Róma püspöke, a katolikus egyház feje. Ferenc pápa halászgyűrűje nem aranyból készült, mellkeresztjéül megőrizte azt, amit Buenos Aires érsekeként hordott: ruhája is a tudatosan vállalt egyszerűséget tükrözi.

Ferenc pápa a halászgyűrűjét három felkínált lehetőség közül választotta ki. A gyűrűn Szent Péter látható a kulcsokkal: aranyozott ezüstből készült, Enrico Manfrini olasz művész alkotása.Érdekes,hogy Ferenc pápa mától viselt pápai jelképét, még az 1963-ban megválasztott VI. Pálnak készítették, de ő sohasem viselte.

A pápa szentbeszédében arról beszélt, hogy az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek szolgálata a legfőbb feladat.

“Nem szabad félnünk a jóságtól, és még kevésbé a gyöngédségtől. Gondot viselni önmagunkra, gyöngédséggel élni, ez a legfontosabb: jónak lenni. Róma új püspökének szolgálatának megkezdését is ünnepeljük. Jézus Krisztus hatalmat adott Péternek. Az igazi hatalom a szolgálat: a pápának is így kell gyakorolni a hatalmát, alázatos szolgálattal.Különösen a legkisebbeket, a leggyöngébbeket, a legelesettebbeket, a legszegényebbeket szolgálni, azokat akik éhesek, idegenek, szomjasak vagy fáznak. El kell hozni a remény melegét. A reményt, mely Isten horizontját nyitja meg, melyet maga Krisztus nyitott meg, és amely kősziklára épült. Róma püspöke az egész teremtett világ őrzője. Őrizzük meg, amit Isten ránk bízott. A Szentlélek kísérje szolgálatomat, imádkozzatok értem!”

A pápa szavai után felcsendült az Apostoli hitvallás: “Credo in Deum Patrem omnipotentem, creatorem caeli et terrae…”

Korábban: Pár perccel a hivatalos programban feltüntetett időpont előtt érkezett meg a térre a katolikus egyház új vezetőjét szállító terepjáró. A Szent Péter tér teljesen megtelt, a tömegben egy gombostűt sem lehet leejteni. Amikor a jármű feltűnt a téren, a tömeg üdvrivalgásban tört ki. Olaszok és külföldiek zászlóikat lobogtatják. “Viva il papa!” (Éljen a pápa!) – kiabálják. A pápa elődeinél hosszabb kört tesz a téren. A tömegben a terepjáró megállt, a pápa leszállt és személyesen adta áldását gyerekekre és kerekes székes hívőkre-írja az MTI.

Voltak, akik már hajnaltól sorba álltak a vatikánvárosi teret éjszakára lezáró vaskerítésnél. Több mint két órával a szertartás kezdete előtt folyamatosan érkeznek az emberek az új egyházfő szabadtéri beiktatási szentmiséjének helyszínére.

A tömeg folyamatosan lepi el a Szent Péter teret övező utcákat is. Tizenhárom belépési ponton keresztül engedik be az embereket a térre és az Angyalvárig vezető sugárútra. A Vatikán körülötti városrészt teljesen lezárták a forgalom elől. A római metró kedden ingyenes.

Rómának a Vatikán feletti légterét délutánig lezárták, kizárólag a rendőrség helikoptereit látni. A Szent Péter térre néző tetőteraszokon mesterlövészek, a tömegben a vatikáni és az olasz terrorizmusellenes egységek emberei civilben figyelnek. Búvárok ellenőrizték a közeli Tevere folyót is. Ezer rendőr, csendőr, orvos, mentő van szolgálatban a mise ideje alatt. A miséről tudósító újságíróknak hét óráig kellett megérkezniük a Szent Péter térre.

A Szent Péter-bazilikához felvezető lépcsősoron áll az oltár, két oldalán a hivatalos állami és egyházi delegációknak fenntartott helyekkel. A tér többi részét a hívők, a turisták töltik meg. Ferenc pápa először terepjáróval bejárja a teret. A beiktatási szertartás fél tízkor a Szent Péter-bazilikában kezdődik, majd a Szent Péter téren a szentmise következik.

A szentmisén az új egyházfő megkapja a pápai jelképeket: a palliumot (a miseruha felett viselt keskeny stólát, amely a nyakat gallérként veszi körül, a mell és a hát közepéig érő két szárral), és átadják neki a pápai halászgyűrűt.

Csaknem százötven hivatalos küldöttség vesz részt a szertartáson, köztük Magyarországé Áder János köztársasági elnök vezetésével. A delegáció tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházi államtitkár is-adta hírül az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik