Belföld

Feltámasztották a rotarys regattát Szegeden

A két napos találkozón a szerbiai és szegedi rotarysok a rakpartot is kitakarítják és könyveket is adományoztak.

Adminisztrációs nezézségek miatt megszűnt évtizedes hagyományt újítottak fel a szerbiai és a szegedi Rotary Klubok a mostani regatta megszervezésével – jelentette be Bajusz Huba, a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Klub soros elnöke.

A kilencvenes években még létező eseményt mint akkor, most is a szerb fél kezdeményezte. Tóth József, a Rotary Klub Szeged-Tisza elnöke elmondta: öt hajó érkezett meg tegnap estére a két napos találkozóra Szerbiából Szegedre. A szerbiaiak a magyarországi szerb közösségeknek összegyűjtött ajándékkönyveket adtak át, melyeket Kollár Ferenc Magyarcsanádról, Brczán Krisztifor Deszkről, illetve Rusz Borivoj a Szerb Országos Önkormányzat alelnöke vett át.

A könyvek közt a határon túli településekről szólóak – például Topolyáról vagy Palicsról – voltak, de a szerbiaiak csomagjában lapult egy értékes, több mint száz éves, különleges gyűjtemény is, mely a szerb történelmet mutatja be.

A könyvtámogatás kölcsönös volt: a szegedi rotarysok mintegy ezer magyar nyelvű kötetet juttatnak el a határ túloldalára, a tordai művelődési központba, ahonnan vajdasági diákokhoz kerül az ajándékcsomag.

A jótékonykodásnak ezzel még nincs vége: ma a regatta résztvevői szemetet szednek a szegedi rakparton. A nemzetközi találkozó, melyen a felélesztett kapcsolatokat is ápolják, a rotarysok éjszaka fürdőzéssel zárul.

Mucsi Ágnes

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik