Belföld

Trafóházbaleset: otthon a sérültek

trafohaz(210x140)(2).jpg (trafóház, baleset)
trafohaz(210x140)(2).jpg (trafóház, baleset)

Már otthon van az a két munkás, aki a tegnapi Hódmezővásárhelyi balesetben sérült meg.

A hódmezővásárhelyi kórházban ellátták, de már hazaengedték azt a két munkást, aki a két nappal ezelőtt történt  hódmezővásárhelyi trafóházbalesetben sérült meg – értesítette a Szeged24-et a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Tátrai János közölte: a szerelők nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedtek.

A szóvivő azt is elmondta a balesetet követő áramszünet -amit nagyjából egy órán át tartott – összesen hat utcát érintett, háromszáz fogyaszói hellyel, és nem okozott különösebb fennakadást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a hódmezővásárhelyi belvárosi Z bérháznál az áramszolgáltató emberei szereltek, amikor eddig ismeretlen okból zárlat keletkezett, amelyet robbanásszerű hanghatás és füst is követett. Az ott élők először azt hitték,hogy felrobbant a trafóház, de ezt a rendőrség később cáfolta.  A környéken lakók közül sem volt senki  veszélyben, de két szerelő megsérült. A rendőrség miután nem talált bűncselekményre utaló jelet, közigazgatási eljárásban vizsgálja, hogy mi lehetett a baleset oka. Az áramszolgáltató továbbra sem nyilatkozik az ügy részleteiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik