Szórakozás

Damu Roland: Már gyártjuk a bébiket

Damu-Roland(210x140).jpg (Damu Roland)
Damu-Roland(210x140).jpg (Damu Roland)

A színész egy nappal a szabadulása után vidáman nyilatkozott a Hír24-nek a terveiről és a húsvéthétfőn megélt végletekről.

A tegnap hajnalban szabadult Damu Roland ma reggel, elsőként a Hír24-nek adott interjút.

“Eddig a húsvét miatt nem szólaltam meg senkinek, és ezután is válogatni fogok, mert a börtönben töltött évek alatt sok újságíró megbántotta a feleségemet, és nekik nem vagyok hajlandó nyilatkozni. Düh azonban nincs bennem, az élet szép, elképesztően boldog vagyok, hogy újra szabadlábon lehetek” – mondta a Hír24-nek Damu, aki már napokra előre be van táblázva.

“Ma reggel meglepetésreggelivel várt a feleségem, az ágyba kaptam a finomságokat. Hamarosan felkerekedünk, és estig haza sem jövünk: vásárlással, rokonlátogatással és hivatalos ügyek intézésével telik majd a mai napom. Például a személyi igazolványom is lejárt, és újat kell igényelnem az okmányirodában. És majd szeretnék utazni a 4-es metrón is, ami időközben elkészült, és korábban azt hittem, hogy sosem fog megépülni” – nevetett a színész.

Damu Roland a húsvéthétfőt a családjával töltötte, a feleségével hosszú órákon át beszélgettek, hogy megpróbálják bepótolni a lemaradást.

“Végleteket éltünk meg. Felváltva sírtunk és nevettünk együtt, mindkettőnk számára óriási küzdelem volt az elmúlt néhány év, és most csodálatos érzés, hogy újra együtt lehetünk. Komoly teveink vannak, családot szeretnénk alapítani, már gyártjuk is a bébiket” – tette hozzá Damu, azt is elárulta, hogy májustól már egy színdarabot próbál, és további megkereséseket is kapott jónevű rendezőktől.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik