Belföld

Lángelmék: kilenc Nobel-díjas Szegeden

Magyarországon ilyen még nem volt: egyszerre kilenc Nobel-díjas és csaknem ezer élvonalbeli tudós érkezik hamarosan Szegedre.

Nemzetközi viszonylatban is ritka, de Magyarországon eddig páratlan esemény helyszíne lesz március végén Szeged: a világ tudományos életének krémje, kilenc Nobel-díjas és csaknem ezer – köztük Nobel-díj várományos – tudós érkezik Szegedre egy négy napos konferenciára – jelentették be hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen. A Szeged24 kérdésére a jelen lévő egyetemi vezetők elmondták: a zömmel uniós támogatású, mintegy száz millió forintba kerülő, páratlan eseményt nyolcvan ember szervezte egy évig. A konferenciát a 75 éve, a C-vitamin szerepének felfedezéséért ugyancsak Nobel-díjat kapott Szent-Györgyi Albertről nevezték el, az ő emlékének is tisztelegve ezzel.

Szent-Györgyi életművét felidézve az egyetem orvoskarának dékánja hangsúlyozta: a tudós munkájának nagy részét, amely a mai napig hatással van nem csupán a városra, hanem az egész emberiségre, Szegeden végezte, és az itteni egyetem tudományos elismertségének is szól, hogy ennyi „lángelme” elfogadta a meghívást a tanácskozásra. A tudománytörténeti jelentőségű esemény mintegy harminc országból érkező résztvevője négy, Szent-Györgyi Albert személyéhez is köthető helyszínen, több mint négyszáz előadáson mutatja be a kardiológia, a gasztroenterológia, az immunológia és gyulladás, a molekuláris biológia, a genetika, az idegtudomány és a tuberkulózis  területén elért legújabb tudományos eredményeket – sorolta Dr. Hegyi Péter, a konferencia főtitkára. A vendégek közül a legnagyobb figyelem nyilván a kilenc Nobel-díjast kíséri majd: Adrew W. Schally 1977-ben, Bert Sakmann 1991-ben, Eric Wieschaus 1995-ben, Peter C. Doherty 1996-ban, Tim Hunt 2001-ben orvosi és élettani felfedezéseikkel érdemelték ki a legnagyobb elismerést. Ada E.  Yonath 2009-ben, Aaron Ciechanover 2004-ben, John E. Walker 1997-ben, Robert Huber pedig 1988-ban kémiai munkásságáért kapott Nobel-díjat. A tudósok most először – és lehet, hogy utoljára – szerepelnek  együtt nyilvános rendezvényen. A szervezők tudják, hogy a nagyszabású  esemény nem csupán Szeged, hanem az egész ország jó hírnevét erősítheti a világban, ezért a kísérő rendezvények is ehhez igazodnak – mondta el az egyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese.

Dr. Pál József arról számolt be: egyrészt igyekeznek a tudósokat emberközelbe hozni, másrészt megmutatni nekik a város és az ország kulturális és gasztronómiai különlegességeit. Ezért többek közt szerveztek egy nyílt fórumot, amelynek szegedi, zentai, szabadkai  középiskolások és a Nobel-díjasok lesznek a főszereplői. A vendégeket Varnus Xavér orgona-, Szentpéteri Csilla zongorakoncertje,  a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának, a Duna Művészegyüttesnek, a Szeged Táncegyüttesnek és Sebestény Mártanak az estje szórakoztatja majd.

Emellett a hazai borvidékek legkülönlegesebb boraival és jellegzetes szegedi és hazai ételkülönlegességgel is kényeztetik majd a tudósokat. Az esemény emlékére pedig emlékérem is készült és egy kocsányos tölgyet is ültetnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik