Szórakozás

Nercbundában ment a bíróságra a halálra éheztetett kisfiú anyja

Az anyát is rács mögé tette a bíróság harminc napra, akinek a másfél éves kisfia múlt vasárnap halt éhen.

A bíróság délután tárgyalta a főügyészség indítványát az anyával szemben is. A bíró hasonlóképpen döntött, mint délelőtt az apánál, azaz az anyát is harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték, így egyik szülő sem védekezhet már szabadlábon. Bár e döntéssel már E. Ildikó Rebeka is fogságban várja a nyomozás további eredményeit, szakértői körökben egyre több alkalommal hangzik el édesanyja gyanúsítottá minősítése, amit hivatalosan nem erősített meg senki.

A Fehérvár24 információi szerint a bíróság a közvélemény általános felháborodása miatt döntött mindkét szülő fogva tartása mellett. Bírósági információk szerint ez a döntés nem mindennapos elhatározás. Bár a vizsgálat még javában folyik, de nincs kizárva, hogy a főügyészség életfogytiglani szabadságvesztést kér mindkét szülőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik