Belföld

Kerékpártárolókat épített az állomásokon a GYSEV

Eddig 29 vasúti megállójában épített ki biciklitárolót a zöld-sárga vasúttársaság.

Tájékoztatásuk szerint a 16 millió forint saját forrásból megvalósított fejlesztés összesen négyszáz kerékpár elhelyezését teszi lehetővé.

A fejlesztés érinti a Sopron-Szombathely, Sopron-Győr, Szombathely-Rajka, Szombathely-Kőszeg, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vasúti szakaszt. Jelenleg azt vizsgálják, miként és mikorra tudják befedni a nyitott tárolókat.

“Kiemelt célunk, hogy egyre komolyabb konkurenciát jelentsünk az autós közlekedésnek. A kerékpártárolók fejlesztése is egy lehetőség célunk megvalósításához, hiszen a kisebb településeken és a városokban is egyre inkább jellemző, hogy az utasok kerékpárral érkeznek a vasútállomásokra, majd vonattal utaznak tovább.

Nekik szerettünk volna kényelmes és biztonságos lehetőséget adni a biciklik tárolására” – idézi a GYSEV közleménye Kövesdi Szilárd vezérigazgatót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik