Belföld

Őrizetbe vették N. Norbert szegedi bírót

A Szegedi Nyomozó Ügyészség rövid időn belül másodszor vette őrizetbe N. Norbert Csongrád megyei büntetőbírót.

Kedden őrizetbe vette a Szegedi Nyomozó Ügyészség N. Norbert büntetőbírót – értesült a delmagyar.hu Szanka Ferenctől. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a gyanúsítást újabb 4 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettével egészítették ki.

A büntetőbírót először tavaly december 26-án helyezték 30 napra előzetes letartóztatásba, miután két nappal korábban őrizetbe vették: egyebek közt hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítják abban az ügyben, amelyben – ahogy megírtuk – október végén vettek őrizetbe egy szegedi sztárügyvédet. K. Zoltán egy kiemelt jelentőségű adócsalási ügyben ajánlotta fel segítségét az ügy egyik előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottjának, melyben 2 millió forintért vállalta a férfi szabadlábra helyeztetését, aki az ajánlattétel után valóban szabadult. Az ügyvédet az ügyészség hamarosan kapcsolatba hozta N. Norberttel, aki ellen a Csongrád Megyei Bíróság is belső vizsgálatot rendelt el. A Csongrád megyei bírót hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és egyéb bűncselekményekkel gyanúsították. Németh Norbertet ügyvédi fellebbezésre január 23-án – miközben szabadlábra helyezték K. Zoltán ügyvédet – előzetesből házi őrizetbe helyezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik