Szórakozás

Az amerikaik nem akarnak katonai beavatkozást Szíriában vagy Észak-Koreában

Nem támogatja az amerikai lakosság többsége, hogy hazájuk katonai beavatkozást hajtson végre Szíriában vagy Észak-Koreában egy friss felmérés szerint.

A The New York Times című napilap és a CBS televízió közös közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a lakosság 62 százaléka szerint az Egyesült Államokat semmilyen felelősség nem köti arra vonatkozóan, hogy bármit is tegyen a szíriai kormány és fegyveres ellenzéke közti konfliktusban.

A megkérdezettek 39 százaléka folyamatosan figyeli a szíriai történéseket, de arányuk már 15 százalékponttal kevesebb, mint az előző felmérésnél, amely még a bostoni maratoni futáson elkövetett robbantásos merénylet előtt, márciusban készült.

Ami Észak-Koreát illeti, a válaszadóknak csak 15 százaléka véli úgy, hogy azonnali amerikai beavatkozásra lenne szükség. Ötvenhat százalék szerint a politikai konfliktus katonai akció nélkül is megoldható, míg 21 százalék szerint Észak-Korea egyáltalán nem jelent fenyegetést.

A felmérésből – amely a The New York Times honlapján is olvasható – az is kiderül, hogy a legfontosabb gondnak az amerikaiak továbbra is a gazdasági válság rendezését és a munkahelyteremtést tartják. Csupán egy százaléknyi válaszadó nevezte legfontosabb ügynek a külpolitikát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik