Szórakozás

Húsz percig örülhetett a rabló

Megtámadta és bántalmazta, majd kirabolta az Erkel kert egyik földszinti lakásának idős tulajdonosát egy férfi hétfőn este - ám szerencsére rajtavesztett: a támadásra felfigyeltek a környék lakói, értesítették a rendőrséget, és a járőrök hamarosan kézre kerítették a harmincöt éves rablót.

Lakásból kihallatszó kiabálás miatt kértek segítséget az Erkel kert egyik lépcsőházában lakók hétfőn este. A kiérkező rendőrök a lakásban találták a 75 éves tulajdonost, aki elmondta, hogy erőszakkal behatolt lakásába egy férfi, aki előbb pénzt követelt tőle, majd mivel nem adott neki megverte. A sértett lakásában az elkövető értékek után kutatott, majd a megszerzett alig néhány ezer forinttal még a rendőrök kiérkezése előtt elmenekült.

A lefolytatott adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő huszadik percben az újvárosi rendőrök sikerrel jártak. Azonosították és elfogták azt a 35 éves helybéli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint megverte az idős embert és elvette a pénzét. Az elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rablás miatt megindított eljárásban, majd bűnügyi őrizetbe vételéről döntöttek a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói-tájékoztatta a Fehérvár 24-et R.Szabó Ágnes megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik