Belföld

Várhatóan a nyáron sem nyit ki a Virág cukrászda

Az ingatlan kiürítéséért és birtokba adásáért indított perben nem született ítélet hétfőn a Szegedi Törvényszéken.

A szegedi önkormányzat 2011 májusában indított pert annak érdekében, hogy a két cukrászda ingatlanának bérlője a Virág Cukrászda és Kávéház Üzemeltető és Tanácsadó Kft. tizenöt napon belül ürítse ki a két üzlethelyiséget. A város azt is követeli az alperestől, hogy – az ügyben készült szakértői vélemény alapján – 2010 szeptemberétől fizesse meg a nettó havi 1,4, illetve 1,5 millió forint használati díjat és annak kamatait az ingatlanok után.

Bene István, az önkormányzatot képviselő ügyvéd a hétfői tárgyalási napon elmondta, a város a birtokba adást követően pályázatot kíván kiírni a cukrászdák működtetésére, és lehetőséget biztosít a korábbi bérlőnek, hogy értékesítse a nyertes ajánlattevőnek az üzlethelyiségekben található, a cukrászdák működtetéséhez szükséges ingóságokat. Solymosi Áron, az alperest képviselő ügyvéd kijelentette, vitatják a használati díj nagyságát, és a perben készült szakértői vélemény kiegészítését kérik.

A város az önkormányzati tulajdonú Kis Virág Cukrászda üzlethelyiségére a Virág Cukrászda Kft.-vel bérleti szerződést kötött. A Virág Cukrászda Kft. a Kis Virág Cukrászdát továbbadta, a tulajdonában álló Virág Cukrászda üzlethelyiségét pedig bérbe adta a Virág Cukrászda és Kávéház Üzemeltető és Tanácsadó Kft.-nek. A Virág Cukrászda Kft. ellen felszámolási eljárás indult, a felszámoló a Kis Virág Cukrászdára és Virág Cukrászdára kötött bérleti szerződéseket azonnali hatállyal felmondta, a Kis Virág Cukrászda bérleti jogát és a Virág Cukrászda tulajdonjogát értékesítésre meghirdette.

Az önkormányzat, elővásárlási jogával élve, 275 millió forintért megvásárolta a Virág Cukrászda ingatlanát, majd kérte az ingatlanok kiürítését. A bérlő a kérésnek nem tett eleget, így került az ügy a bíróság elé. A per május 30-án folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik