Belföld

Már készülnek a Dóm téri vérfürdőre

Friss rendezői koncepció, két új dal és a legendás bemutató főszereplői: megkezdődtek a 2012-es Jekyll és Hyde próbái.

A keddi, győri olvasópróbával megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Győri Nemzeti Színház koprodukciójában megvalósuló Jekyll és Hyde előkészületei – tájékoztatta a Szeged24-et Fábián Barbara, a Szegedi Szabadtéri Játékok – REÖK sajtóreferense. A csapat, melyben megtalálhatjuk a legendás, első hazai verzió szereplőit is, innentől kezdve gőzerővel próbál a július 6-ai szabadtéri ősbemutatóra.

A rendező most is Molnár László, sőt a főszerepet is ő alakítja. Már az olvasópróba elején leszögezte: egy teljesen új produkciót lát majd a közönség, hiszen hatni fog a darabra a Szegedi Szabadtéri hatalmas tere és természetesen az idő múlásával benne is megfogalmazódtak új gondolatok a történettel kapcsolatban. Elmondta: két gyönyörű, eddig nem hallott dallal is bővül az előadás. Miután bemutatta alkotótársait és azt a zseniálisan bűvös-trükkös díszletet, amit Kentaur álmodott meg, a próbateremben felcsendültek a musical ismert dallamai.

Elképesztő volt visszahallgatni a zenét és saját magamat egy évekkel ezelőtti cd-ről. Nagyon szép emlékeket hozott elő belőlem – magyarázta lelkesen Janza Kata a próba szünetében, milyen érzés ismét belebújni Lucy szerepébe. – Nagy ajándék a sorstól, hogy újra eljátszhatom ezt a csupaszív, rendkívül szerethető, tragikus sorsú lányt.

Élete egyik legmeghatározóbb előadásának nevezi Tunyogi Bernadett is a Jekyll-t, aminek a mai napig rengeteget köszönhet. Ahogy fogalmazott: nagyon boldogok mindannyian, hogy újrázhatnak ebben a remek darabban.

Három előadásban, július 6-án, 7-én és 8-án láthatja a Dóm tér közönsége a jónevű angol elmeorvos kísérlete miatt elszabadult vérfürdőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik