Belföld

SZTE: kitörést jelenthetnek a külföldi diákok

Külföldi hallgatók toborzásával növelné nemzetközi elismertségét és enyhítene anyagi gondjain a Szegedi Tudományegyetem.

Az ország egyik első nemzetközi szinten is előkelő helyen álló kutatóegyeteme a szegedi, ezért szükséges, hogy minél nagyobb hatással legyen külföldön is. Az pedig a csökkenő magyar hallgatói létszám és az anyagi gondok miatt „létkérdés”, hogy a hiányt külföldről pótolja – mondta a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, amikor csütörtökön bejelentette, hogy az intézmény új idegen nyelvű képzési programot indít.

Dr. Pál József elmondta: jelenleg nagyjából ezerkétszáz külföldi tanul teljes képzésben az intézményben, ezt szeretnék húsz -harminc százalékkal megnövelni jövőre. Az új képzési programról szóló tájékoztatót már Brazíliába is elküldték, ahol komoly érdeklődést tanúsítottak iránta. Emellett India és Kína felé tesz jelentős lépéseket az egyetem – mondta a rektorhelyettes. Dr. Pál József azt is hozzátette: a képzési programot az egyetem honlapján és hazai valamint nemzetközi szakkiállításon is népszerűsítik.

A rektorhelyettes arról is beszámolt: jelenleg a legtöbb külföldi diák Németországból és Ázsiából érkezik Szegedre, és főleg az orvostudományi képzéseken tanul. A német diákok érdeklődése Szeged iránt nem véletlen, az ottani orvosi képzésben felvételi korlátozás van, így számosan választják a jó nevű szegedi intézményt.

Több területen, például a zeneművészeti, a neveléstudományi vagy a pszichológiai képzésben a nulláról kezdik most az új képzési formát, viszont elegendő kapacitás és kiváló oktatók állnak a diákok rendelkezésére – mondta a rektorhelyettes. Dr. Pál József hangsúlyozta azt is: az egyetem mind a tizenkilenc doktori iskolája vállalt idegen nyelvű képzést. Beszámolt arról is, hogy több természettudományos területen is szeretnék erősíteni ezt a fajta képzést. A rektorhelyettes azt is elmondta: nem szeretnék a színvonalat csökkenteni, ezért a külföldi hallgatók kiválasztásánál szempont lesz, hogy a diákok nagyjából a magyar érettséginek megfelelő tudással rendelkezzenek.

A Szeged24 kérdésére Dr. Pál József azt is elmondta, hogy az idegen nyelvű képzések csaknem kilencven százaléka angolul zajlik, de az összes „ nagy” nyelven, például, németül, franciául, olaszul, spanyolul is tanulhatnak majd a Szegedre érkező külföldi hallgatók.  A rektorhelyettes azt is kiemelte: a külföldi diákok oktatása előnyös az egyetemnek és a városnak is.

Előbbinek azért, mert  a külföldiek tandíja két-három ezer eurótól – azaz több mint félmillió forinttól- indul, amely lényegesen több, mint a magyar diákoké. A rektorhelyettes szerint utóbbinak pedig azért is jó, ha minél több külföldi diák jár Szegedre, mert a tanulmányaik ideje alatt itt laknak, itt költik el a pénzüket, amely bevételi forrás a városnak is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik