Belföld

Erőszakoskodó rendőröket ítélt el a Szegedi Ítélőtábla

A szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét mindkét vádlott esetében 5 évre súlyosította a másodfokú bíróság.

2009. szeptember 11-én este 8 órától az I. rendű vádlott járőrvezetőként, a II. rendű vádlott gépkocsivezetőként és járőrtársként, szolgálati gépkocsival járőrszolgálatot látott el Kecskeméten. Ezen a napon, az esti óráktól szeptember 12-e hajnali 3 óráig K. János sértett több vendéglátóhelyen, meg nem állapítható mennyiségű szeszes italt fogyasztott, és közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotába került.

Az utolsó kocsmát elhagyva úgy tűnt számára, mintha követnék azok az ismeretlenek , akik a kocsma előtt kábítószert kínáltak neki. Mivel a sértettnél volt az előző napon felvett fizetésének nagy része, felhívta a Kecskeméti Rendőrkapitányság ügyeletét, és egy rendőrautót kért abba az utcába, ahol haladt. A sértett ötször is telefonált a rendőrségre a rendőrök kiérkezését sürgetve. Az ügyeletes a vádlottakat irányította a helyszínre.

Az utcában a vádlottak nem foglalkoztak a sértettel, egy másik személyt igazoltattak. Mire ezzel végeztek, a sértett már eltávozott az utcából, és a Kecskeméti Rendőrkapitánysághoz ment. A főbejáratnál kétszer is kérte, hogy engedjék be, mert panaszt akar tenni, de erre nem került sor. Ekkor a sértett az épületet megkerülve a gépkocsibeállóhoz ment, ahol ismét csöngetni próbált. Ekkor az ügyletes újból a járőrszolgálatot ellátó vádlottakat hívta, és azt kérte, hogy „takarítsák haza” a sértettet.

A rendőrséghez érve a vádlottak igazoltatták a sértettet. Ennek során az I. rendű vádlott átvizsgálta a sértett ruházatát, és amikor megtalálta a sértett fizetésének maradékát, a II. rendű vádlott jelenlétében egyszer ököllel a sértett gyomrába ütött, mellyel sérülést nem okozott. Ezt követően a vádlottak a sértettet közrefogták, a szolgálati autó hátsó ülésére ültették anélkül, hogy ennek indokát közölték volna.

Az I. rendű vádlott a sértett mellé ült, majd a kocsival elhagyták Kecskemét lakott területét, és egy mellékúton álltak meg. Itt a II. rendű vádlott kirántotta a kocsiból a sértettet, aki a földre került, majd gumibottal megütötte a homlokán, illetve mindkét vádlott megrugdosta a sértettet. A sértett több kisebb sérülés mellett 8 napon túl gyógyuló bordatörést is elszenvedett.

A rendőrök távozása után a sértett előbb a közeli benzinkúttól ismét rendőröket hívott, de amikor meglátta, hogy ugyanaz a járőrkocsi érkezik, elbújt. Később begyalogolt a városba, és egy ABC-ből mentőt hívott, ami kórházba szállította. Az ambuláns vizsgálatot követően a sértett nyomban a rendőrségre ment, és már kora reggel feljelentést tett az őt bántalmazó, számára ismeretlen rendőrök ellen.

A vádlottak a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését az eljárás során mindvégig tagadták – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

Hivatalos eljárásban történt bántalmazás bűntettében, mint tettest, testi sértés és hivatali visszaélés bűntettében, mint társtettest találta bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2012. január 24-én B. János rendőr törzszászlós I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – 1 év 10 hónap börtönre és mellékbüntetésül lefokozásra ítélte. A büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ügy II. rendű vádlottja, Cs. Attila rendőr törzsőrmester hivatalos eljárásban történt bántalmazás bűntettében, mint bűnsegéd, testi sértés és hivatali visszaélés bűntettében, mint társtettes elmarasztalva – halmazati büntetésül – 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, és őt is lefokozásra ítélte a bíróság. A büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette a Kecskeméti Törvényszék.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére súlyosításért, a kiszabott börtönbüntetés hosszabb tartamban történő megállapítását indítványozva nyújtott be fellebbezést. Az I. rendű vádlott és védője felmentésért, a védő másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezéséért, harmadlagosan a büntetést enyhítéséért fellebbezett. A II. rendű vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése, a lefokozás mellőzése és pénzbüntetés kiszabása érdekében, harmadlagosan a felfüggesztett szabadságvesztés enyhítése és előzetes mentesítésben részesítés érdekében nyújtott be fellebbezést. Így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

B. János rendőr törzszászlós I. rendű vádlottat a bíróság – halmazati büntetésül – 1 év 10 hónap börtönre, mellékbüntetésül lefokozásra ítélte. A büntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Cs. Attila rendőr törzsőrmester – halmazati büntetésül – 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott, és őt is lefokozásra ítélte a bíróság. A büntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik