Sport

Biztató magyar kezdés Izraelben

röplabda (röplabda)
röplabda (röplabda)

Női röplabda-válogatott Görögország ellen nyert a vb-selejtezőben.

Győzelemmel kezdett a magyar női röplabda-válogatott az Izraelben zajló világbajnoki selejtezőtornán: Hollósy László tanítványai a nyitókörben négy szettben nyertek a görögök ellen.

A magyar együttes az első szettben 28 perc alatt tudott nyerni, majd a hellén csapat ráijesztett a mieinkre, egy magabiztosan megnyert játszmával egyenlített. Úgy fest, hogy a harmadik játékrész volt a vízválasztó, ugyanis a szoros etap megnyerésével a magyar válogatott került lélektani előnybe és már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. A meccs legjobbja a 29 pontot szerző Sándor Renáta volt.


Sándor Renáta (jobbra) volt a meccs embere
Fotó: MTI

A Hollósy tanítványok csütörtökön Svájccal, pénteken Lettországgal, szombaton Montenegróval, vasárnap pedig a házigazda Izraellel mérkőznek meg.

A hatos csoportból az első két helyezett jut tovább a következő fordulóba, ott négy négyes csoportban rendeznek majd tornákat, ahonnan a győztesek, illetve a két legjobb második kvalifikálja magát a jövő évi olaszországi világbajnokságra.

Eredmény – női röplabda, világbajnoki-selejtező, 1. forduló

Magyarország-Görögország 3-1 (22, -16, 26, 17)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik