Belföld

Szigorú büntetés önbíráskodásért

Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt Fórizs Elek és társai ellen indított büntetőügyben hozott ítéletet a Szegedi Ítélőtábla.

S. Zsolt sértett a nagytarcsai székhelyű RUAS 2000 Kft. üzletkötőjeként 2009. december 5-én megjelent F. Elekné – aki Fórizs Elek elsőrendű vádlott édesanyja és Fórizs Gergely másodrendű vádlott nagymamája – szegedi lakásán, és ott az asszonnyal műanyag nyílászárók beépítésére vonatkozó vállalkozói szerződést kötött. A szerződés teljes értéke 540 ezer forint, amelyből a megrendelő 100 ezer forintot foglalóként átadott a sértett részére.

A szerződéskötésről néhány nap múlva az asszony tájékoztatta Fórizs Eleket, aki a szerződés egészével és részleteivel sem volt megelégedve, ezért kérte az édesanyját, hogy a cég képviselőjével olyan időpontot beszéljen meg a felmérési munkák elvégzésére, amelyen ő is részt tud venni. Így is történt, és amikor 2010. január 13-án a kft. munkatársai megjelentek a lakásban, ott volt a nagymama, a fia és az unoka is. Az elsőrendű vádlott itt ingerülten közölte a két üzletkötővel, hogy a lakás nem az édesanyja tulajdona, hanem az övé, neki nem kellenek a megrendelt nyílászárók.

Fórizs Elek azt is közölte az üzletkötőkkel, hogy ha élve akarnak kijutni Szegedről, akkor adják vissza a 100 ezer forintot. Továbbá megfenyegette az üzletkötőket, hogy az autójukat meg fogja rongálni, és ehhez megvannak a kellő eszközei. Az üzletkötők elmondták: a megrendelés lemondását az I. rendű vádlott a kft. vezetőjével tudja megtárgyalni, és nála mondhatja le írásban. De az elsőrendű vádlott ezt követően is fenyegetőzött, majd kizavarta az üzletkötőket a lakásból.

Később a kft. vezetője, E. Attila beszélt telefonon az elsőrendű vádlottal, aki őt is megfenyegette. A kft. vezetője ekkor, hogy a további konfliktusokat elkerülje, megígérte: a 100 ezer forintot 2010. január 15-én postára adja. Ezt követően a másodrendű vádlott megjelent abban a panzióban, amely E. Attila ügyvezető és munkatársainak szegedi tartózkodási helye volt, ahol összeismerkedett az ügyvezetővel, és nyilvánvalóvá vált számára, hogy ez a cég volt az, amely nagymamájával szerződést kötött.

A Fórizs még aznap tájékoztatta az apját, és megbeszélték, hogy valamelyik nap elmennek a panzióba, és megpróbálják visszaszerezni a pénzt. Ez másnap meg is történt. Fórizs Elek késeket és egy gázriasztó fegyvert, míg a fia egy rugóskést vett magához, és elhívták magukkal a harmadrendű vádlottat is. A panzióban végül S. Zsoltot találták meg a vádlottak, akit azt asztalukhoz ültettek. Az I. rendű vádlott azonnal követelni kezdte a 100 ezer forintot, s bár a sértett elmondta, hogy a pénzt vissza fogják kapni az ügyvezetőtől, az elsőrendű vádlott azt válaszolta: ez nagyon kevés lesz.

Közben mindhárom vádlott többször megfenyegette a sértettet azzal, hogy elviszik „kocsikázni”, míg az elsőrendű vádlott a nyomaték kedvéért megmutatta a gázpisztolyát. Ekkor a sértett megpróbált elmenni az asztaltól, azonban az elsőrendű vádlott megragadta a torkánál fogva, és a falhoz nyomta, közben a pisztolyát is elővette.

Dulakodás alakult ki, a pisztoly a földre került. Ekkor a másodrendű vádlott elővette a rugóskését, és megszúrta a sértettet, aki 8 napon túl, ténylegesen 13 hónap alatt gyógyuló, közvetlen életveszéllyel járó sérülést szenvedett. Ezt követően a sértett még védekezett, a földre került, ahol az első- és másodrendű vádlottak tovább bántalmazták, és Fórizs egy sörösüveget is széttört a sértett fején. Nem sokkal később a vádlottak elhagyták a panziót, a panzió dolgozói pedig kihívták a mentősöket az erősen vérző sértetthez – áll az elsőfokon eljáró bíróság ítéletében.

Folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében, amelyet részben társtettesként követett el, találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2011. szeptember 20-án Fórizs Elek szatymazi lakost. Ezért őt a bíróság 2 év 3 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügy másodrendű vádlottját, Fórizs Gergely szatymazi lakost társtettességben elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletéért és testi sértés bűntettéért – halmazati büntetésül – 4 év 3 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

Az ügyben szerepelt még a harmadrendű vádlott, H. Attila üllési lakost, akit önbíráskodás bűntettének kísérletéért 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság. Az ő ítélete jogerőre emelkedett.

A Szegedi Ítélőtábla Fórizs Elek elsőrendű vádlott cselekményét társtettesként, folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntette kísérletének, Fórizs Gergely másodrendű vádlott cselekményeit társtettesként, folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntette kísérletének és testi sértés bűntettének minősítette. Nem változott a büntetés: Fórizs Elek elsőrendű vádlottat a bíróság 2 év 3 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, az ügy másodrendű vádlottját, Fórizs Gergelyt – halmazati büntetésül – 4 év 3 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik