Belföld

Több robotrendszert gyártanak Győrben

Az automatizált robotrendszereket gyártó Igm Kft. 20 százalékkal növelte gyártókapacitását Győrben, a fejlesztésre 855,5 millió forintot fordítottak.

A cég a beruházáshoz 164,4 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Program keretében.
Az ügyvezető elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően több mint 10 százalékkal növelték a munkahelyek számát. Jelenleg 150 főt foglalkoztatnak, a szakmunkások mellett egyre több mérnököt, akik a konstrukciókat közösen fejlesztik ki az osztrák anyavállalat szakembereivel.

A győri vállalat tavaly az előző évivel megegyező forgalmat, 7,3 milliárd forintos árbevételt ért el, a kapacitásbővítő fejlesztést a növekvő rendelésállomány tette szükségessé.

A beruházás során közel 1600 négyzetméterrel növelték a meglévő üzemcsarnokot a győri ipari parkban. A technológiai fejlesztés keretében a robotrendszerek gyártásához Japánból például két komplett megmunkáló központot vásároltak. Utóbbiak értéke elérte az 1,4 millió eurót.

Az automatizált robotrendszereket ív-, elektronsugaras- és lézerhegesztésnél, továbbá lézervágásnál és anyagmozgatásnál használják. A Győrben készült termékeket földmunkagép- és teherautó-gyártók, hajóépítő és vasúti szerelvénygyártó cégek vásárolják. Fenyősi Béla megjegyezte, hogy a kínai gyorsvasúton száguldó szerelvényeket Igm hegesztőrobotokkal hegesztették.

A gyártmányok csaknem teljes egészében a külpiacokon, Európán kívül Indiában, Kínában és az Egyesült Államokban találnak gazdára. Indonézia és Thaiföld új piacnak számít és további értékesítési lehetőséget látnak Brazíliában is.
A társaság az osztrák igm Robotersysteme AG leányvállalata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik