Belföld

34 milliárdból épül az M85-ös

Kiírták azt a két közbeszerzési pályázatot, mely ha sikeres lesz, akkor akár már 2015-re elkészülhet a Győr és Csorna között húzódó elkerülő – közölte a NIF Zrt.

Az állami sztrádaberuházó a pályázatokat február 14-ig várja, eddig lehet a fejlesztési munkálatok elvégzésére jelentkezni. A projekt befejező fázisában Győr és Enese, valamint Enese és Csorna között is 7-7 kilométernyi, kétszer két sávos utat kell megépíteni, mindezt valamivel több mint 16 milliárd forintból. A 85-ös főút átalakításának részét képezi a 6,3 kilométeres csornai elkerülő is, ez további 17,5 milliárd forintot kóstál. A gyorsforgalmi út teljes kiépítése tehát közel 34 milliárd forintra tehető, kilométerenként pedig 1,68 milliárd forint átlagköltséget jelent. A finanszírozási háttér 85 százalékban uniós, 15 százalékban állami forrás.

A 2011 decemberére már elkészült szakasz egyébként nagy népszerűségnek örvend a sofőrök körében, hiszen jelentősen nőtt – az erre autózók között is veszélyesnek ítélt – terület közlekedésbiztonsága. És ami lényeges, hogy nagymértékben visszaesett az érintett települések tranzitforgalma. Az évek óta az egyik legforgalmasabb városként emlegetett Csorna is sokat remél az M85-től, hiszen aki innen a kisalföldi megyeszékhelyre indul majd az új pályán, akár 10-15 percet is spórolhat a menetidőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik