Belföld

Februárban indul a Dóm felújítása

Az uniós Dél-Alföldi Operatív Program (DAOP) 100 százalékos támogatásával, az előzetes becslés szerint nettó 1 milliárd 675 millió forintból újul meg a szegedi Fogadalmi templom.

Korábban megírtuk, a Dóm turisztikai fejlesztése elnevezésű projekt keretében fel kell újítani – bár csak részlegesen – a Dóm homlokzatát. Emellett szerepel a munkák között az altemplomi lejárat és a nyugati oldalbejáró körül kialakított rámparendszer lebontása, az előlépcső átalakítása, valamint a Dóm kiemelt előterének a felújítása is.

Kiírták a projekt kivitelezőjére a nyilvános közbeszerzési pályázatot. Februárban várhatóan megszületik az eredmény, és a szerződéskötéssel együtt a munkaterületet is átadásra kerül.

Addig munka egyáltalán nem folyhat, de akkor egyszerre elindul minden. Hiszen arra szerződünk a kiválasztott partnerrel, hogy azonnal elkezdje a munkát – mondta el a délmagyar.hu-nak Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, a projekt vezetője.

A háttérben eközben folyamatosan zajlik a turisztikai projekt tervezése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik