Szórakozás

Elhagyatott raktárépületben késelte meg társait a hajléktalan férfi

Súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették a fehérvári nyomozók azt az 56 éves hajléktalan férfit, aki szeptember 20-ról 21-re virradó éjszaka késsel támadt rá két lakcím nélküli társára.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére éjfél után fél órával érkezett bejelentés arról, hogy a fehérvári Kelemen Béla utcában található elhagyatott raktárépületből kiabálások és sikoltozás hallatszik.

Amikor a járőrök a helyszínre értek, az épület emeletén négy személyt találtak, három férfit és egy nőt, akik közül két férfin vérző sérülések voltak, míg a harmadik férfi bakancsán friss vérnyomok látszódtak.

A két sérülthez a rendőrök mentőt hívtak, akik további ellátásuk végett beszállították őket a fehérvári kórházba.

Mint később, az adatgyűjtést, illetve tanúkihallgatásokat követően kiderült, szóváltás alakult ki a három hajléktalan férfi között, akik a raktárépületben húzták meg magukat az éjszaka folyamán. Az egyikük arra ébredt, hogy nincsen mellette a hátizsákja, a kése, illetve az az üveg bor, amit elalvása előtt maga mellé helyezett.

Ekkor kérte számon két társát, akik néhány méterre feküdtek tőle. Vita alakult ki közöttük, mely odáig fajult, hogy az időközben előkerült késsel az 56 éves férfi rátámadt a két fiatalabbikra. Egyiküket bakancsával többször arcon rúgta, míg a másik kezét a tőrrel megvagdosta. Mind a 48, mind a 49 éves férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az elkövetőt a rendőrök előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a Forrónyom gyanúsítottként hallgatta ki súlyos testi sértés kísérletének elkövetése miatt. Az 56 éves férfit a rendőrök ezt követően bűnügyi őrizetbe vették – tájékoztatta a Fehérvár24-et a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik