Belföld

Szegedi rendőr tanulók nyertek országos versenyt

A Rendészeti Szervek Kiképző Központjában rendezték meg március 8-án a rendőr tanulók országos tanulmányi csapatverseny döntőjét, melyet a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola nyert meg.

A verseny célja, hogy a fiatalokat felkészítsék a későbbi munkájukra. Feladatokkal készítették fel a tanulókat, hogy megismerjék a rendvédelmi alapfeladatokat, az Őr- járőrtársi feladatok szakmai követelményrendszerét és az ehhez kapcsolódó “Kiegészítő képzési program” elméleti ismereteit, valamint megnézték a fiatalok gyakorlati jártasságát, illetve a szakmai kreativitásukat.

A tanulmányi versenyen történő részvételre valamennyi I. évfolyamos tanuló – több mint 1100 fő – jelentkezett.

Az eredményt március 9-én hirdették ki, ahol I. helyezést ért el a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola. Az első helyért járó vándorkupát Dr. Balogh János rendőr vezérőrnagy országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka adta át az iskola igazgatójának.

II. helyezet a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola léphetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik