Szórakozás

Ezért akart meghalni a székesfehérvári diák

árpád (árpád szakképző, )
árpád (árpád szakképző, )

A helyiek szerint az iskolában gyakran alázzák a tanulókat, társaik, sőt tanárok is. A harmadikról kiugrott fiú kómában van.

Kedden akart öngyilkosság lenni egy székesfehérvári diák a Seregélyesi úti Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban. A legfelső emeletről ugrott le.

Ahogy a Fehérvár24 megírta, a 17 éves fiút életveszélyes sérülésekkel szállították a Szent György Kórház intenzív osztályára. Krisztián egyelőre kómában van, agyi ödéma alakult ki nála, több csontja eltört és leszakadt a lépe. Állapota még mindig kritikus.

A fiút folyamatosan megalázták az osztálytársai, sőt az osztályfőnöke sem kímélte. A Blikk szerint azért is rendszeresen bántották, mert szegény családból származik. Csicskáztatták, arcon köpték. Társai folyamatos kegyetlenkedését már nem tudta feldolgozni.

Nem önként ugrott?

“Tudtuk, hogy többen szekálják Krisztiánt, de ő sosem panaszkodott itthon – mondta el a Blikknek a fiú bátyja, László. Hiába kértük, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége, nem mondott semmit, sőt az eset előtti este még vidáman elviccelődtek édesanyámmal. Önszántából nem ugrott volna, lehet, hogy kényszerítették vagy valahogy rávették.”

Nem egyedi eset

A Bors arról ír, hogy a székesfehérvári iskola egy másik diákja tavaly decemberben vonat elé ugrott.

A kommentelők szerint gyakori a megaláztatás az iskolában.

Személyes tapasztalatok

“Ez sajnos évtizedes probléma az Árpádban. Nekem is volt hasonlóan zaklatott osztálytársam, de a mi időnkben még volt összefogás és páran kiálltunk mellette.”

“Tapasztalatból tudom, nem tesznek érte semmit! Ebben az iskolában tanult a gyerekem is. Volt olyan tanár, aki már maga kezdte a gyereket kikészíteni, ami sikerült is neki, SAJNOS! Át is írattam másik suliba! Ha az iskola nem segít, akkor a szülőnek kell lépnie!”

“Én Árpádos voltam. Engem is mindig bántottak, ezért három különböző osztályba jártam. Megaláztak, gúnyoltak, mindenki megvetett és egyetlenegy tanár sem foglalkozott a kérdéssel. Sőt, volt olyan, amelyik még benne is volt a dologban. Persze olyan osztályba is jártam, ahol nem engem pécéztek ki, de ott is mindig volt valaki, akit kiválasztottak a kötelező utálat tárgyaként. Azóta beszéltem egy ex osztálytársammal, aki a 4. évben ugyanúgy magántanulói státuszba menekült, mint én. Elmesélte, hogy azóta is szenved annak a borzalmas helynek a hatásaitól, és sokszor vannak rémálmai.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik