Belföld

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Egy hónap alatt hetven helyszínen 250 tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi Tavasz rendezvénysorozatán.

A rendezvények nyitottak és többnyire ingyenesen látogathatók minden érdeklődő számára – mondta Tajti Gabriella, a Szegedi Tudományegyetem kulturális irodájának vezetője, amely fesztivált immár tizenegyedik alkalommal szervezi.

A programsorozat hivatalos megnyitóját csütörtökön rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában. Az egyetemi könyvtárban tárlat mutatja be Glattfelder Gyula egyetemmel kapcsolatos püspöki munkásságát.

Május közepén Jelentés címmel a Somogyi-könyvtárban kiállítás nyílik Kovács Gyula András grafikusművész alkotásaiból, emellett egyetemista napot rendeznek a Kultúrpalotában a Móra mesebirodalma című kiállításon, valamint rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket a Klebelsberg Könyvtár különgyűjteményeibe is.

A komoly- és könnyűzenei programokból a szervező kiemelte a XV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál és Gitárverseny vasárnapi záróhangversenyét, amelyen a közelmúltban elhunyt Paco de Lucia előtt tisztelegnek. Az Egyetemi Tavasz vendége lesz a Meszecsinka duó vagy az Anna & the Barbies, hangversenyt ad S. Dobos Márta hegedű-, Klebniczki György zongora- és Velez Alekszandra gordonka-, illetve Varga Laura fuvola- és Vizsolyi Lívia fagottművész, valamint a Premier harsona kvartett is.

Beck Zolival, a 30Y énekes-gitárosával ezúttal nem csak a koncertszínpadon találkozhatnak rajongói, április 30-án Háy János író, költő beszélget vele a Cooltour Caféban. Ugyanezen a napon Nyáry Krisztián mesél a magyar irodalom nagyjainak szerelmi életét bemutató Így szerettek Ők című köteteiről a Petőfi-telepi Művelődési Házban. Május 8-án pedig Závada Pál mutatja be Természetes fény című új regényét a Grand Caféban.

A Szegedii Egyetemi Színház hagyományosan az Egyetemi Tavasz idején tartja évadja egyik premierét, április 29-én Örkény István A borék című vígjátékát mutatják be a Zero Art Caféban. Szörényi Levente a Rektori hivatal dísztermében Színház és történelem című előadásán április 17-én három színpadi művének történelmi hátterét elemzi, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter és Tóth Gáspár András, a S. Ö. R. – Shakespeare Összes Rövidítve – csapata pedig az IH Rendezvényközpontban lép föl április végén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik