Belföld

Drágulnak a borok?

Mennyiségre jó, minőségében a korábbi évekétől elmaradó a soproni borvidéken az idei termés, ám a keresleti piacnak köszönhetően a felvásárlási árak emelkedtek.

Mennyiségre jó, minőségében a korábbi évekétől elmaradó a soproni borvidéken az idei termés, ám a keresleti piacnak köszönhetően a felvásárlási árak emelkedtek – mondta el az MTI-nek szerdán Taschner István hegyközségi elnök.

Szavai szerint a termés 95 százalékát takarították már be, ez összesen 70-80 ezer mázsa lehet; ennek közel tizede került Ausztriába, 500 mázsából például hőkezelt, egész évben fogyasztható mustot készítettek a határ túloldalán.

A vidék zászlósborát, a kékfrankost valamivel 17-es mustfok fölött szüretelték, csakhogy a szeptemberi esők annyira megduzzasztották a szemeket, hogy a betakarítást jó két héttel a szokásosnál később kezdhették meg. A kékfrankos szürete így a napokban zárult – tette hozzá.

Taschner István elmondta: a tavalyinál húsz százalékkal kevesebb szőlő termett a soproni borvidéken az idén; már a virágkötődésnek sem kedvezett a tavaszi időjárás, majd jégverés és szárazság sújtotta a területet.

Mindezek mellett a tavalyi 100 forintról 110-re nőtt az idén az egységes felvásárlási ár a soproni borvidéken.

A hegyközségi elnök emlékeztetett: a soproni borvidék 1400 hektáros, ebből 100-100 hektár a nem termő és az új telepítésű terület. A megművelt 1200 hektárból 700-800 hektáron termelnek kékfrankost.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik