Belföld

Külföldiek érdeklődnek a gönyűi kikötő iránt

Még az idén újabb pályázatot ír ki a Győr-Gönyű kikötőhöz kapcsolódó iparterület szabad parcelláinak hasznosítására a terület tulajdonosa.

Németh Lászlóné szavai szerint több külföldi érdeklődő is megfordult a kikötőben, ennek nyomán vált szükségessé a bérleti és a földhasználati feltételrendszer ismételt meghatározása.

Pintér Ákos, a Győr-Gönyű Kikötő Zrt. vezérigazgatója – a pályázat tervezett tartalmát firtató kérdést elhárítva – az MTI érdeklődésére azt mondta, akkor merült fel, hogy ne csak bérelhessenek, hanem vásárolhassanak is területet a beköltözők a létesítményben, amikor az Audi új üzemének idehozataláról tárgyaltak. Akkor ezt a forgatókönyvet elutasították.

A vezérigazgató ezért most azt valószínűsítette, hogy a kiírandó pályázat is az eddigi konstrukciót kínálja majd a mintegy 20 hektáron kihasznált, de még kétszer ekkora szabad területtel rendelkező létesítményben.

Pintér Ákos megjegyezte: a kikötő alapvetően drága szolgáltatás, amely a nagy tömegű vagy méretű árut szállítók, szállíttatók számára rentábilis. Ez magyarázza, hogy az utóbbi egy évtizedben szemesterményt raktározó, biodízelt, bioetanolt gyártó, illetve acélipari társaságok érdeklődtek.

A rendezvényen Bíró Ajtony Csongor, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének főtitkára arról beszélt: a megszokás, a kényelem és a kockázatkerülés lehet a legfőbb oka annak, hogy a megbízók nem nyitnak a vízi szállítás felé. Márpedig ezzel sok esetben gyorsabban, jelentősen olcsóbban juttathatják célba termékeiket, tette hozzá.

Problémaként említette, hogy nem lehet évi 330 napon keresztül biztosítani, hogy két és fél méteres merülésű hajók járhassanak a folyón; ehhez szerinte a Duna magyarországi szakaszán is vízlépcsővel kellene garantálni a megfelelő vízszintet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik