Kultúra

A debreceni Kodály Kórus koncertje a Dómban

A Fogadalmi Templom 2013. évi búcsúi ünnepi hetének lezárásaképpen a debreceni Kodály Kórus ad koncertet a szegedi Dómban Pad Zoltán vezető karnagy vezényletével.

A kórushangverseny műsora:

Kodály Zoltán: Miserere
Csemiczky Miklós: Tristis est anima mea
Kodály: Stabat Mater
Kocsár: Nunc dimittis
Fekete Gyula: Éjféli könyörgés
Tóth Péter: Sanctus
Liszt Ferenc: Inno a Maria Vergine (Orgonán közreműködik: Nagy Péter)
Maurice Duruflé: Notre Pére
Pierre Villette: O magnum mysterium
Maurice Duruflé: Ubi caritas et amor
Pierre Villette: Hymne á la Viérge
Liszt Ferenc: Ave Maria in A
Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz

A hangverseny minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes.

Ezen kívül orgonabemutató előadások is lesznek a Dóm búcsúi ünnepi hetéhez kapcsolódóan. Az 1 órás előadás során egy kisfilm segítségével a hangszer olyan részeit is szeretnék megmutatni, ahová a látogatók nem juthatnak be. Ezen kívül egy modell-orgona és szakszerű, vetített képes előadás segít megérteni a hangszer felépítését, működését, végül pedig természetesen maga az orgona is megszólal, valamint lehetőség van kérdéseket is feltenni a hangszerrel kapcsolatosan.

Az orgonabemutatók időpontjai a búcsúi ünnepi héten:

2013. október 7. (hétfő) 19.00

2013. október 8. (kedd) 19.00

2013. október 9. (szerda) 19.00

További orgonabemutató alkalmak októberben:

2013. október 15. 16.00

2013. október 28. 19.00

Az orgonabemutató mindenki számára nyitott és ingyenes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik