Belföld

Illatfelhő árad Pannonhalmán

Pannonhalma levendula (Pannonhalma levendula)
Pannonhalma levendula (Pannonhalma levendula)

Az apátság gyógynövénykertjében megkezdődött a levendula betakarítása. A Győr24 a most még lila pompában úszó kertben járt.

Június 27-én Várszegi Asztrik főapát, és Borkai Zsolt, Győr polgármesterének első sarlócsapásával kezdetét vette a levendulaszüret Pannonhalmán. Az ősi hagyományokkal rendelkező gyógynövény fontos szerepet tölt be az apátság életében. „Ha levendula, akkor Pannonhalma. Szép és illatos és mindazt képviseli, amit a bencés közösség. Mikor megcsodáljuk a lila pompában úszó kertet, akkor már látjuk a jövőt, vagyis a kis üvegcsékbe rejtett olajat és minden más terméket, amit a növényből készítünk” – árulta el a Győr24-nek Várszegi Asztrik főapát, aki a polgármesterhez hasonlóan szívesen sétál a gyógynövénykertben. „Nagyon megnyugtató az, amikor az ember a levendulásban időzik. Én is szívesen keresem fel Pannonhalmát, már csak azért is, mert az apátság szoros barátságot ápol városunkkal. Segítjük egymást, amiben csak tudjuk, a páratlan levendulatenger a turizmus szempontjából is prioritást élvez” – mondta Borkai Zsolt még az aratás kezdetén.

Az idei termésről Pottyondy Ákost, a Pannonhalmi Arborétum és Gyógynövénykert vezetőjét kérdeztük. Kiderült: évente átlagosan 110 liter olaj készül, várhatóan most is hasonló hozammal kecsegtet a terület. „Öt és fél hektáron, két fajta levendulát, az angol és a francia gyógynövényt termesztjük, a betakarítás időtartama 1-2 hétre tehető. Egy növényt csak egy dologra tudunk felhasználni, így mindig döntenünk kell arról, hogy milyen termék lesz az adott levendulából. Egy részéből nyílván olajat nyerünk, de szárított növényre is szükségünk van, például a szappanokhoz, illatzsákokhoz” – magyarázta a szakember.

Az aratás kizárólag kézi erővel történik, az apátság munkatársai a szár végénél vágják le a növényt, hiszen a levendulának nemcsak a virágát lehet feldolgozni. „A betakarítással egy időben zajlik a Levendulahetek programsorozat, ahol a koncerteken és egyéb, kézműves foglalkozásokon túl, az érdeklődők bepillanthatnak a lepárló üzemünkbe is, ahol a gőzfejlesztés, a hidrodesztilláció, a hűtés, az elválasztás valamint a szűrés folyamata zajlik” – tette hozzá Pottyondy Ákos.

A rendezvényt egyébként július 12-én a Beshodrom zenekar koncertje zárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik