Kultúra

New York-i énekesekkel megy Szegeden a Porgy és Bess

Porgy és Bess, szegedi szabadtéri játékok (Porgy és Bess)
Porgy és Bess, szegedi szabadtéri játékok (Porgy és Bess)

Elsőrangú szereposztásban láthatja Gershwin Porgy és Bess című operáját a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége augusztusban.

Szinte napra pontosan negyven éve mutatták be a szegedi Dóm téren a Porgy és Bess című operát. Akkor a Magyar Állami Operaház előadását láthatták a nézők, Mikó András rendezésében, Pál Tamás vezényletével, a főszerepekben Begányi Ferenccel és Házy Erzsébettel.

Az eltelt évtizedekben „hiánycikk” volt a hazai operaéletben Gershwin legismertebb műve, így színháztörténeti jelentőségű pillanatokat élhetnek át azok, akik ellátogatnak a fesztivál augusztus 9-10-i Porgy és Bess előadására – tette hozzá Fábián Barbara, a játékok sajtószóvivője. A darab leghíresebb áriája a Summertime, amely egyike a világon legtöbbször feldolgozott daloknak. Több mint harmincháromezer változat készült belőle, műsorára tűzte Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Billie Holiday vagy éppen Janis Joplin, Norah Jones, Isaac Stern és Christina Aguilera is.

A Dóm téren látható produkciót Susan Williams-Finch rendezte, a szegedi szimfonikusokat Stefan Kozinski vezényli, az előadás címszerepeit Richard Hobson és Angela Owens játssza. Richard Hobson – aki Porgyként 2004-ben debütált – az Egyesült Államok olyan jelentős színpadainak rendszeres fellépője, mint a Metropolitan Opera, a New York City Opera, a Dallas Opera és a Mississippi Opera. A Besst játszó Angela Owens és a Sportin’ Life karakterét alakító Reggie Whitehead világszerte sikereket ért el a Gershwin-műben, csakúgy, mint a Crownt megformáló Phillip Boykin, akit 2012-ben ezért a szerepéért Tony-díjra jelöltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik