Sport

A Pécs ellen folytatnák a sorozatot

Az irányító szerint a remek védekezés hozta a nyolcpontos, nyírségi diadalt

Legutóbbi bajnokiját is megnyerte az Albacomp férfi kosárlabdacsapata, a Fehérvári kenguruk Nyíregyházán győztek 71-63-ra. Az első negyedben még a hazaiak dirigáltak, tízpontos előnyre tettek szert, Dzunics Braniszlav csapata azonban fordított, végül hozta a fontos bajnokit. A kék-fehérek ezzel vezetik a tabellát, kilenc mérkőzésen ugyanúgy nyolc győzelmet és egy vereséget gyűjtve, mint Körmend és a Szombathely. A nyíregyházi összecsapás legeredményesebb vendégjátékosa az irányító Simon Balázs volt, aki 18 pontot termelt – egy triplát is a elsüllyesztett a nyírségiek kosarába -, a sorban mögötte Hollis (17/3), valamint El-Amin (16), Keller (10), Chism (6) és Hendlein (4) következett.

– Fárasztó, hosszú buszozás után érkeztünk a találkozóra, az ország másik végén szerepeltünk. Az utazás fáradalmai az elején érezhetőek voltak, fásultan, álmosan mozogtunk, a vendéglátók az elején el is léptek tíz ponttal. Nem ijedtünk meg, fokozatosan dolgoztuk le a hátrányt, aztán átvettük az irányítást, a második félidőben már vezettünk. A folytatásban végig kontrolláltuk a játékot, a centereink szorgalmasan szedték a lepattanókat, a védekezésünk különösen jól működött, ez utóbbinak köszönhettünk a sikert – mondta Simon Balázs, a gárda legeredményesebbje, egyben csapatkapitánya.

A kaposvári születésű irányító a szombaton, 18 órakor kezdődő, Pécs elleni, hazai összecsapáson is hazai sikert remél. Érdekesség, hogy Simon – megfordult szülővárosa, Kaposvár mellett Zalaegerszegen, valamint légiósként a német Bonn és a belga Leuwen együttesében is – 2007 nyarán a baranyai megyeszékhelyről került Fehérvárra, egy évet töltött a PVSK-ban. A bajnokságban és a kupában is bronzérmet szerzett a délvidéki együttessel. Régi játszótársai közül mindössze egy kosaras maradt ott hírmondónak, Tóth Norbert, a gárda az elmúlt négy és fél év során gyakorlatilag teljesen kicserélődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik